kína

04.
11.
19:47
Figyelmeztetést kaptak a kínai vakcinával oltottak: "védekezzen úgy, mintha nem lenne beoltva"

Figyelmeztetést kaptak a kínai vakcinával oltottak: "védekezzen úgy, mintha nem lenne beoltva"

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő szerint, aki kínai vakcinát kapott a második adag után is védekezzen úgy, mintha nem lenne beoltva. Facebookon megjelent bejegyzése alapján, amíg a helyzet nem tisztázódik, a Sinopharmmal oltottakat nem lehet a beoltottak közé számítani. Ám továbbra is azt javasolja, hogy bármelyik itthon felkínált vakcinát el lehet fogadni.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
04.
11.
14:39
Vakcinák: Kína megrendítő beismerést tett a hatékonyságról

Vakcinák: Kína megrendítő beismerést tett a hatékonyságról

„Nem túl magas” a hatékonysága a jelenleg használt kínai koronavírus-elleni vakcináknak – mondta szombaton egy konferencián a kínai járványügyi központ vezetője. Az AP tudósítása szerint Gao Fu kijelentette, hogy most már hivatalosan is vizsgálják annak lehetőségét, hogy más technológiával működő oltóanyagokat is használjanak az immunizáció során.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
04.
11.
10:35
Karácsony bemutatta, milyen lehetne a Budapesti Diákváros

Karácsony bemutatta, milyen lehetne a Budapesti Diákváros

Olcsó lakhatást biztosítana több mint tízezer magyar diáknak a sok zölddel, vízkapcsolattal, funkcionális épületekkel felépülő Budapesti Diákváros, legalábbis a fővárosi önkormányzat tervei szerint. Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztban mutatja be, mit terveznének a kínai egyetemi kampusz helyett.

Szerző(k): Szepesi Anita
04.
11.
10:22
Bányaszerencsétlenség történt Kínában

Bányaszerencsétlenség történt Kínában

Vízbetörés következtében 21 bányász rekedt 1200 méteres mélységben egy szénbányában Kínában – jelentette vasárnap a Hszinhua kínai hírügynökség az MTI szerint.

Szerző(k): Szepesi Anita
04.
10.
10:32
Combos büntetést kapott az óriás

Combos büntetést kapott az óriás

Az Alibaba kínai online áruházat forintban számolva több mint 830 milliárdra büntették, mert visszaélt a monopolhelyzetével.

Szerző(k): Csernátony Csaba
04.
09.
15:53
Az Egyesült Államok hadüzenetet küld a magyar-kínai közeledésnek

Az Egyesült Államok hadüzenetet küld a magyar-kínai közeledésnek

Washington egyre inkább élezi a helyzetet Pekinggel szemben, sorra hoz szankciós rendelkezéseket a kínai térnyeréssel szemben. Most már a szenátus is becsatlakozott a harcba egy 283 oldalas kétpárti törvénytervezettel, amely az Egyesült Államok szövetségeseit, így Magyarországot is érinti. Budapestről nézve a legerősebb üzenet, hogy az Új Selyemút beruházásait is tiltólistára tennék és büntetnének miatta.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
09.
12:53
Mégsem oltanak új kínai és india vakcinákkal, megszólalt Szijjártó

Mégsem oltanak új kínai és india vakcinákkal, megszólalt Szijjártó

Szállítási határidők miatt a kínai CanSino és az indiai Covishield vakcina lekerül a napirendről – ezt Szijjártó Péter jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
04.
08.
18:52
A Sinopharm-vakcinát van, ahol tiltják, máshol hamisítják

A Sinopharm-vakcinát van, ahol tiltják, máshol hamisítják

A kínai China National Pharmaceutical Group által gyártott Sinopharm-vakcinák használatát nem engedték Srí Lankán a helyieken, mondván nem megállapítható a biztonságossága. Eközben a Fülöp-szigeteken hamisítványok terjednek a készítményből, amelyek sokszor rosszullétet okoztak a beoltottaknak.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
08.
16:12
Az USA szövetségeseit is eltiltaná Kínától

Az USA szövetségeseit is eltiltaná Kínától

Az Egyesült Államok Szenátusának Külkapcsolati Bizottsága április 14-én kétpárti egyeztetést tart egy újabb, a kínai gazdasági nyomulást visszaszorító törvénytervezetról. A cél az, hogy elősegítsék az ország azon képességét, hogy visszaszorítsa Kína növekvő globális befolyását - közölte egy szenátusi forrás a Reutersszel. Magyarországnak is lehet még konfliktusa ebből.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
08.
13:05
Milliárdosokban már Peking ráver New Yorkra

Milliárdosokban már Peking ráver New Yorkra

Pekingben 100, New Yorkban csak 99 milliárdos él a lakcíme szerint - írja az Euronews.

Szerző(k): Szabó Dániel