kína

03.
13.
12:35
Probléma adódott a Sinopharm vakcinájával, gyanús titkolózásba kezdett az emírségek kormánya

Probléma adódott a Sinopharm vakcinájával, gyanús titkolózásba kezdett az emírségek kormánya

Sok esetben nem termelődött elég antitest az oltott emberekben miután megkapták a Sinopharm-vakcina két dózisát, ezért az Egyesült Arab Emírségekben arra készülnek, hogy harmadik dózist is előírnak a készítményből. A vizsgált esetekben azonban az is kérdéses, hogy a plusz adag mennyit segíthet. Az ország gyanús körülmények között kezdte meg az oltást: bár a hatóságok tudományos vizsgálatra hivatkoznak, több oltottal sem közöltek erről semmilyen információt - számolt be a Wall Street Journal. Magyarországon ez a legdrágább alkalmazott készítmény.

Szerző(k): Szabó Dániel
03.
12.
14:52
Orosz és kínai vakcinákat is gyárthatnak Szerbiában

Orosz és kínai vakcinákat is gyárthatnak Szerbiában

Májustól Szerbiában is gyártják az orosz Szputnyik V vakcinát, ezzel a nyugat-balkáni ország lesz az első európai állam, amely az orosz oltóanyagot előállítja és exportálja - jelentette be Nenad Popovic innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli szerb miniszter az MTI szerint.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
03.
12.
11:50
Feleannyiért vett kínai vakcinát egy afrikai ország, mint a magyar kormány

Feleannyiért vett kínai vakcinát egy afrikai ország, mint a magyar kormány

A Danubia Pharma közvetítőcégtől kétszer annyiért vette a magyar kormány a Sinopharm-vakcinákat, mint amennyiért Kínától megszerezhette volna. Néhány napja például Szenegál 200 ezer adagot kapott Kínától 3,8 millió dollárért, azaz adagonként 19 dollárért. Az Orbán-kormány 30 eurót fizetett adagonként a zűrös hátterű cégnek - írja Facebook-oldalán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
03.
11.
19:59
Gulyás közzétette a vakcina-szerződéseket: furcsa körülmények a kínai oltásnál

Gulyás közzétette a vakcina-szerződéseket: furcsa körülmények a kínai oltásnál

Csütörtökön délután a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán közzétette az orosz és a kínai Covid-vakcinák beszerzésével kapcsolatos szerződéseket. Hadházy Ákos, megelőzve a parlamenti vitát az iránt érdeklődött a miniszter oldalán: mi szükség volt egy magyar közvetítő cég közbeiktatására?

Szerző(k): K. Kiss Gergely
03.
11.
14:44
A magyar miniszterelnök a "kínai oltás arca"?

A magyar miniszterelnök a "kínai oltás arca"?

Látszólag a kínai Sinopharm cég, amelynek oltásából a magyar kormány is vásárolt, a legjobb úton halad afelé, hogy az egyik legnagyobb szállító legyen a koronavírus-vakcinák világpiacán, ám ez nem lesz ilyen egyszerű. Hiába akarja a pekingi vezetés Kína imázsát erősíteni a vállalat termékeivel.

Szerző(k): Komócsin Sándor
03.
11.
11:11
Gulyás: még kevés az oltásra regisztráltak száma, ismét levelet kapnak az idősek

Gulyás: még kevés az oltásra regisztráltak száma, ismét levelet kapnak az idősek

Ma újabb 450 ezer adag kínai vakcina érkezett Magyarországra - közölte Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. A kormány az orosz és a kínai oltások szerződéseit is nyilvánosságra hozza. Még kevés a nyájimmunitás eléréséhez az oltásra regisztráltak száma, ezért kérnek mindenkit, különösen az időseket, hogy vegyék fel az oltást. A 3. járványhullám a 2. hullám legnehezebb napjainál is rosszabb lehet - mondta a miniszter.

Szerző(k): Domokos Erika
03.
11.
06:22
Mit csinál Kína a magyar határ közelében? Borzalmas állítások

Mit csinál Kína a magyar határ közelében? Borzalmas állítások

Egy szerb környezetvédő aktivistát kihallgatásra vitték be a rendőrök, mert szerinte kínai érdekeltségű cégek brutálisan szennyezik a környezetet Szerbiában.

Szerző(k): Barabás Júlia
03.
09.
21:51
A kínai és orosz vakcinák is bekerülhetnek az uniós oltási igazolványba

A kínai és orosz vakcinák is bekerülhetnek az uniós oltási igazolványba

Az Európai Bizottság javaslata szerint az Európai Unió oltási igazolványába bekerülnének azok a vakcinák is, amiket csak tagállami szinten engedélyeztek – írja a Bloombergre hivatkozva a hvg.hu.

Szerző(k): Domokos Erika
03.
09.
16:58
Kínai oltást kapott Kövér László is

Kínai oltást kapott Kövér László is

Beoltották a Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét - tájékoztatta kedden Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-t.

Szerző(k): Domokos Erika
03.
09.
16:22
Konyhai eszközöket hívott vissza a Pepco

Konyhai eszközöket hívott vissza a Pepco

Műanyag konyhai eszközöket hívott vissza a Pepco Hungary Kft. az egészségre veszélyes vegyi anyagok, primer aromás aminok (PAA) kioldódása miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.

Szerző(k): Domokos Erika