Tíz díjmentesen létesített vezetékből négy végére nem került gázmérő. A díjmentesség kiegészítő feltételeként kerülhet a törvénybe, hogy a felhasználónak a csatlakozási pont rendelkezésre állásától számított egy éven belül fel kell szereltetnie a fogyasztásmérőt, és ha még nem tette meg, 6 hónapon belül kezdeményeznie kell az érintett ingatlan használatba vételi eljárását.
Szerző(k): L. K.Önkéntes alapon több mint öthetes kikapcsolási moratóriumot hirdet az MVM a lakossági ügyfelek számára.
Szerző(k): Zádori BenceMég mindig nem tudni pontosan, hogy a fővárosba milyen halmazállapotú csapadék érkezik hajnalban, de az biztos, hogy nem kis mennyiségre számíthatunk. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közművek ettől függetlenül hadrendbe állt, de kérnek mindenkit, hogy figyelmesen és főleg türelemmel vezessenek.
Szerző(k): L. K.Európa harminc legnagyobb ipari centruma közé kerül ez a magyar város, ha minden valóra válik, amit a miniszter ígér.
Szerző(k): EconomxSzinte minden pénzt elköltöttek a profi befektetők, leginkább részvények vásárlására. A nagy kérdés, hogy ki fogja így továbbra is felfelé hajtani a már amúgyis rekordmagasan álló részvényárakat.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA befektetők látva a mesterséges intelligencia körüli felhajtást, immár olyan cégek részvényeit kezdték el keresni Európában, amelyek közvetve nyerhetnek a technológia terjedésével. Közüzemi szolgáltatók professzionális adatszolgáltatók, de még a rézbányák is szerepelnek a célpontok között.
Szerző(k): EconomxÉvi hatezerszer kérnek birtokvédelmet, jelentős részük válófélben van. Mivel van egy kérelmező, illetve egy ellenérdekű fél, ez minimum tizenkétezer embert jelent, sőt, a gyakorlat sokszor jóval több résztvevőt mutat – mondta el az Economxnak a Magyar Birtokvédelmi Szövetség tanácsadója. Az érintettek jelentős része válófélben lévő házastárs, ők lényegében egymást kölcsönösen zárogatják ki az ingatlanból.
Szerző(k): Drávucz PéterAz adott napi menetrendnek megfelelően folyik a munka.
Szerző(k): Zádori BenceVáltozik a szemétszállítás rendje a Budapesti Közművek tájékoztatása szerint.
Szerző(k): Zádori Bence