Budapestre látogat Aleksandar Vučić szerb államfő, aki ma találkozik a magyar miniszterelnökkel, majd átveszi a Magyar Érdemrend l ...
Több hét után őrizetbe vették a posztjáról felfüggesztett dél-koreai elnököt. Jun Szogjolt lázadással vádolják, amiért akár halálb ...
A TISZA elnöke szerint az államfőnek meg kell szólalnia, és egyeztetnie kell az előrehozott választás lehetőségéről. „Szedje össze ...
Macron elnök két napon belül megnevezi az új francia miniszterelnököt, mandátuma végéig pedig nem kíván új parlamenti választást kiírni.
Szerző(k): G. É.A budapesti Karády-villába költözött be több mint nyolc hónappal a megválasztása után a köztársasági elnök.
Szerző(k): T. E.A februárban lemondott köztársasági elnök szerint a magyar média inkorrekten viselkedett, ezért nem akar a kamerák elé állni.
Szerző(k): L. K.Az ex államfő lemondását követő visszatérése óta magasabb fokozatba kapcsolt, most épp Elon Muskot igyekszik rávenni, hogy álljon be támogatóként az általa alapított családpolitikai civil szervezet mögé.
Szerző(k): T. E.