A nemzeti kiberbiztonságért felelős ügynökség (Acn) közlése szerint vasárnap „tömeges” támadás érte az olaszországi internethálózatokat, emiatt az reggel óta akadozik.
Szerző(k): EconomxBelgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját.
Szerző(k): Varga CsengeLassan kezdik újraindítani az induló járatokat az Egyesült Államokban, és a földi leállást is feloldották, miután a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) az éjszaka folyamán a rendszer meghibásodásának kijavításán fáradozott, ami miatt az összes amerikai induló járatot le kellett állítani.
Szerző(k): Horváth TiborA Twitter szerdai leállása miatt világszerte több tízezer felhasználó nem tudott hozzáférni a népszerű közösségi médiaplatformhoz, és több órán át nem tudta használni annak legfontosabb funkcióit. Az incidens a közösségi oldal első nyilvánvalóan széles körű szolgáltatási zavarát jelenti azóta, hogy a milliárdos Elon Musk október végén átvette a cég vezérigazgatói tisztségét.
Szerző(k): Horváth TiborEgyre több munkavállalónál tolódik át a szabadság az újévre, az emberek 19 százaléka pihenéssel tölti a karácsony és újév közötti napokon felül az újév első hetét is – derül ki a Pulzus Napi.hu számára készített felméréséből. Ezzel szemben jóval kevesebben vannak azok, akiknek végig dolgozniuk kell még december utolsó hetében is. Nem mindenkinek van választása: sok területen általános gyakorlat az év végi leállás.
Szerző(k): Nagy KristófAz év végi hajtástól vagy épp leállástól függetlenül bizony jár a szabadság és a fizetés is. Mit tehetünk, ha bajban vagyunk az év végi szabadnapjainkkal?
Szerző(k): Hercsel AdélInterjút adott a múlt héten leállított dunaújvárosi vasművet üzemeltetőjének, a Dunaferr RMS és HR-nek az igazgatója. Elmondta: csak a kormány gyors beavatkozása előzött meg egy súlyos katasztrófahelyzetet a létesítményben.
Szerző(k): Bereznay IstvánHibát jelzett, és automatikusan készenlétbe helyezte magát a belgiumi Tihange atomerőművének egyes reaktora a két gőzturbina egyikével kapcsolatos probléma miatt.
Szerző(k): EconomxJelentősen visszaestek a hazai vállalkozások pénzügyi várakozásai az előttük álló egy évre vonatkozóan. A cégek átlagosan 8,3 százalékos árbevétel- és 3,3 százalékos profitnövekedéssel számolnak, ami erősen elmarad az áremelkedés szintjétől.
Szerző(k): Molnár Csaba