Meghökkentő történetek terjednek szájról szájra arról, hogy mennyi minden információ birtokában van felhasználóiról a Google. Megerősítjük: mindent is tud.
Szerző(k): Sánta AndrásA francia törvényhozók megállapodtak az igazságügyi reformról szóló törvényjavaslatban, amely tartalmazza azt a rendelkezést, amely felhatalmazza a rendőrséget arra, hogy telefonokon és egyéb eszközökön keresztül megtudja bűncselekménnyel gyanúsítottak földrajzi helyzetét.
Szerző(k): EconomxFranciaország lehetővé teszi a helyi rendőrség számára a mobiltelefonokon keresztüli „kémkedést”. Ugyanakkor csak szigorú feltételekkel. A francia jogvédők ennek ellenére hevesen tiltakoznak az új jogszabály ellen, mondván, hogy súlyosan megsérti a magánszférát, valamint összességében az emberi jogokat.
Szerző(k): Hercsel AdélBiztonsági megfontolásokból véget kellene vetni annak, hogy emberek utazzanak el a Titanichoz, ehelyett legénység nélküli víz alatti járművekkel lehetne ellenőrizni a roncsok állapotát, Charles Haas, a Nemzetközi Titanic Társaság (Titanic International Society) társalapítója és elnöke szerint. Haas azokra az eszközökre utalt, amelyekkel tavaly nyáron nagy részletességben sikerült feltérképezni a hajótestet.
Szerző(k): EconomxSohasem volt még olyan magas az óceánok májusi, felszíni vízhőmérséklete mint 2023-ban – közölte az Európai Unió (EU) műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus, amely 19,7 Celsius-fokos vízfelszíni átlaghőmérsékletet mért májusban. Ez 0,26 fokkal haladja meg az 1991 és 2020 között mért átlagértéket.
Szerző(k): EconomxEgyszavas választ adott a belügy államtitkára arra, hogy terveznek-e kamerákat szerelni a tantermekbe, miután a belügyminiszter nem válaszol személyesen az országgyűlési képviselők kérdéseire sem. Most a válaszadás lehetőségét Rétvári Bence kapta meg.
Szerző(k): EconomxAz amerikai ügyészek letartóztattak két férfit New Yorkban, mert állítólag kínai titkos rendőrőrsöt működtettek Manhattan Chinatown negyedében. Ezek az „állomások” feltehetően a világszerte 53 országban működő, legalább száz rendőrőrs közé tartoznak.
Szerző(k): Horváth TiborA Zöldek és az Engedetlen Franciaország baloldali törvényhozói hivatalosan is megtámadták a 2024-es párizsi nyári olimpiai játékok mesterséges intelligenciával működő megfigyelőrendszerét az ország legfelsőbb alkotmánybírósága előtt.
Szerző(k): Horváth TiborA NAIH (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) által kiszabott legnagyobb adatvédelmi bírság 2022-ben elérte a kettőszázötven millió forintot – értesült a Napi.hu. A szabálytalanul telepített és üzemeltetett kamerarendszerekkel történő jogellenes adatkezelés miatti legnagyobb bírságok is tízmilliós nagyságrendűek. Áttekintjük a jogi hátteret.
Szerző(k): Drávucz Péter