A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazásának bűntette miatt elrendelt nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.
Szerző(k): Domokos LászlóFakó keselyűk jelentek meg Lengyelországban, amelyekről azt gondolták, hogy vagy száz éve kihaltak az országból, nem tudni honnan jöttek és hová tartanak, és hogy megjelenésük üzen-e valamit a lengyel népnek.
Szerző(k): Komócsin SándorAz amerikai kormány azon dolgozik lapértesülések szerint, hogyan tudnának a jelenleginél is komolyabb szankciókat kivetni a Hikvision nevű megfigyelési rendszereket forgalmazó kínai cégre. Az amerikaiak szerint a cég termékeit megfigyelésre és hírszerzésre is használhatják. Bár a Fehér Ház keményen lépne fel, a szigorítás nehéz helyzetbe hozna sok szövetséges országot, amelyek a cég rendszereit használják.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKémprogrammal figyelték meg a spanyol kormányfő és a védelmi miniszter mobiltelefonját - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánTöbb kritikát is megfogalmaztak a magyar választásokról az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői, kiemelték a negatív kampányt, a vita hiányát és azt, hogy a kormánypártok és az állam üzenetei egybemosódtak. Visszautasították azt is, hogy harci intézmény lennének, hiszen épp a magyar kormány meghívására érkeztek az országba - írja a hvg.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMintegy 900 külföldi megfigyelőt vettek nyilvántartásba a vasárnapi országgyűlési választásra és a vele egy napon rendezett népszavazásra - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján közzétett listából.
Szerző(k): Szabó DánielFebruár 24-én kezdte meg a munkáját Magyarországon az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelési missziója. A testület teljes csoportot küldött, hogy jelentést készítsen a választáson tapasztaltakról.
Szerző(k): Szabó DánielValamennyi szavazókör rendben megnyílt az országgyűlési képviselő-választáson és a vele egy napon rendezett népszavazáson, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szervezési főosztályának vezetője. A választásra jogosult 7,7 millió választópolgár reggel 6-tól este 7-ig, a szavazókörök zárásáig 3177 település 10 243 szavazókörében voksolhat.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) az EU-ban eddig egyszer, 2013-ban, Bulgáriában alkalmazott teljes körű választási megfigyelést, most áprilisban Magyarországon több mint kétszáz delegáljuk kíséri figyelemmel a parlamenti választás és népszavazás lebonyolítását. A szakértők több ütemben érkeznek hazánkba, az elsők már Budapesten vannak, és elkezdték a munkát.
Szerző(k): Domokos Erika