Újratervezést kell végezniük mindazoknak, akik rendszeresen használják a 4-es illetve a 6-os villamost. A karácsonyi ünnep után olyan közműjavítást kell elvégezniük a szakembereknek, amely befolyásolja a járművek útvonalát, azaz lezárásra is szükség van hozzá.
Szerző(k): L. K.Vasárnap óta közlekednek az ukrán és a magyar főváros között.
Szerző(k): T. E.Ezüstvasárnaptól könnyebben eljuthatnak a Solymáron élők Budapest belvárosába közösségi közlekedéssel, és több férőhely is jut a térségben utazóknak.
Szerző(k): G. É.A novemberi havazás a legkényesebb forgalmi pontokon okozott rendkívüli helyzetet a hazai vasúti közlekedésben, ami az egész hónap késési adataiban visszatükröződik: a múlt hónapban 10-ből valamivel több mint 7 vonat közlekedett pontosan, ami elmarad az októberi eredményektől.
Szerző(k): H. A.Nemcsak a kormányablakoknál lesz változás, hanem ehhez alkalmazkodva a közlekedésben is.
Szerző(k): L. K.Csaknem egy évvel a tervezett határidő előtt befejezték a Budapest–Belgrád vasútvonal utolsó, szerbiai szakaszának felújítását Szabadka és Újvidék között, amelyet december 8-án üzembe is helyeznek, de a megnyitó ünnepséget a 15 halálos áldozattal járó egy hónappal ez előtti baleset miatt elhalasztották.
Szerző(k): T. E.A december 15-től érvényes új menetrenddel több vonal is lassabb lesz, kevesebb pótlóbusz indul el.
Szerző(k): T. E.December 15-én jön az éves menetrendváltás, így változik a tömegközlekedés az országban.
Szerző(k): Vermes ÁdámA hétvégén Kelenföld állt le lényegében teljesen, most viszont épp ez a vasútállomás jelentheti a mentsvárat. Késő délután jelentős késés mellett azonban itt is elindulhatott a forgalom.
Szerző(k): Zádori Bence