Az olasz La Repubblica beszámolója szerint pénteken délután 13 órakor a magyar rendőrség illetékesei eltávolították Ilaria Salis lábáról az elektromos nyomkövetőt, ami azt jelenti, hogy a nő szabadon távozhat az országból.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni rendkívüli és egyáltalán nem magától értetődő eredménynek nevezte pártja (Olasz Testvérek) sikeres szereplését.
Szerző(k): Horváth TiborEjthetik a vádakat budapesti antifa támadások vezéralakjával szemben.
Szerző(k): Z. B.A lengyel ügyészek azt állítják, hogy a volt igazságügyi miniszter idején visszaélhettek egy speciális alap 66 millió eurós keretösszegével.
Szerző(k): Horváth TiborElutasította a bíróság Donald Trump álláspontját: nem mentes a büntetőeljárás alól a 2020-as választásokba való beavatkozásának ügyében.
Szerző(k): Gyurka EszterSali Berishát azzal vádolják, hogy visszaélt a hatalmával, amikor 2005 és 2013 között albán kormányfőként állami földterületek privatizációjában jeleskedett.
Szerző(k): Horváth TiborAz Economx értesülései szerint novembertől újabb regionális nyomozó ügyészi szervezet jött létre a képviselők, bírák, rendőrök, katonák által és ellenükre elkövetett ügyekben történő nyomozások lefolytatására. A hatóság ugyanakkor más területeken is aktív.
Szerző(k): Drávucz PéterA Katar-gate néven elhíresült korrupciós ügy újabb két érintettjének mentelmi jogát függesztette fel az Európai Parlament. Mindezt tette ráadásul elsöprő többséggel.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsNem Magyarország vagy Lengyelország, hanem Szlovákia a fekély Európa testén - mondta az MTI pozsonyi tudósítója szerint Robert Fico az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt sajtótájékoztatóján
Szerző(k): Szabó M. István