Magyarország uniós támogatást bukhat a Microsoftot érintő korrupciós ügy miatt - írja a hvg360. A 2018. óta tartó ügyben a magyar ügyészség nyomozása még mindig tart, miközben az Egyesült Államok hatóságai már nyilvánosan is közöltek részleteket a korrupciógyanús ügyletekről. A Polt Péter vezette hatóság szerint az amerikai Igazságügyi Minisztérium nem osztott meg részleteket.
Szerző(k): Szabó DánielTegnap jelentették be a játékvilág eddigi legnagyobbnak mondott, közel 70 milliárd dollár értékű üzletét. Az Xbox terjeszkedésére bezuhanással válaszoltak a Sony-részvények. A mostanában zaklatási botrányairól is elhíresült Activision Blizzard felsővezetése marad, de innentől a Microsoftnak jelentenek.
Szerző(k): Sasvári MarcellKiemelkedően magas hozamokat produkált az amerikai tőzsde az elmúlt három évben úgy, hogy arra nem számítottak igazán az elemzők. Most sem gondolják, hogy összeomlana a piac, de jóval szerényebb hozamot várnak a részvényektől.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Európai Unió versenyhatósága engedélyezte azt a 16 milliárd dolláros ügyletet, amelynek a keretében a Microsoft felvásárolja az ugyancsak amerikai Nuance Communications Inc. hangfelismerő céget.
Szerző(k): Szász PéterA régiós átlagnál sokkal jobb helyzetben van Magyarország mind a digitális szakemberek száma, mind a jövőt megalapozó infrastruktúra kiépítettsége tekintetében. A Microsoft új adatelemző felmérése szerint már 2025-re jelentős bővülés érhető el a digitalizáció által a magyar gazdaság teljesítményében.
Szerző(k): Rácz GergőAz esetek túlnyomó többségégben a Microsoft felhasználói felületeinek leutánzásával igyekeznek megtéveszteni áldozataikat az adattolvajok. A megtámadott fiókok negyedéről azonnal visznek minden értékes adatot.
Szerző(k): Rácz GergőElstartolt a Microsoft mesterséges intelligencián alapuló programja, amely nagy segítség lehet a legitim programoknak tűnő vírusok kiszűrésében is.
Szerző(k): Tér DiánaLeállította internetes szolgáltatásait Kínában a Yahoo amerikai internetes vállalat, amely utolsó, Kínában található telephelyét 2015 márciusában számolta fel - írja a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lapra hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAz úgynevezett jelszóspray-támadások alacsony erőfeszítés mellett képesek eredményes feltöréseket végrehajtani, sokszor még a legbiztonságosabb vállalatok is áldozatul esnek. A fiókvédelmi katasztrófák elkerülése azonban nem reménytelen küzdelem, a vállalat szerint a többlépcsős azonosítás drasztikusan csökkenti az adathalászok esélyeit.
Szerző(k): Nagy Martin