A miniszterelnöktől a nemzetközi sajtóorgánumok munkatársai is kérdezhetnek.
Szerző(k): EconomxA miniszterelnök szerint az orosz államfő hajlandó volt mérlegelni a karácsonyi tűzszünetet. Az ügy az ukránokon bukott el.
Szerző(k): T. E.A miniszterelnök Brüsszelben az EU-csúcs után azt mondta, hogy az ukrajnai háború a legfontosabb politikai kérdés, de az Európai Unióban erről nincs konszenzus, ezért mindent a kétoldalú diplomácia keretén belül kellett megtenni.
Szerző(k): T. E.A kormány több százmillió forintot különített el, hogy jogi úton támadja meg az Európai Unió Bírósága által Magyarországra kiszabott bírságot, amelyet a menekültügyi eljárásokkal kapcsolatos uniós jogsértések miatt róttak ki.
Szerző(k): T. E.Január 1-jétől szigorítaná a kormány a vendégmunkások foglalkoztatását, és új munkavállalási engedélyeket sem adna ki, a változtatás hátterében pedig vidéki fideszes politikusok aggodalmai állnak; az ipari szereplőket sokkolta a tervezet.
Szerző(k): T. E.A kormány több mint 165 milliárd forintot csoportosított át azonnali hatállyal a helyközi és elővárosi közösségi közlekedési társaságok működéséhez.
Szerző(k): T. E.Kiderült, hogy Oroszország fogadta be Bassár el-Aszad bukott szír diktátort és a családját. 2025 elejétől megszűnik a személyellenőrzés a Bulgáriával és Romániával közös szárazföldi határokon, így határoztak az uniós tagállamok. Emmanuel Macron francia elnök pedig François Bayrou centrista politikusnak adott miniszterelnöki megbízást. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA miniszterelnök fontos mérföldkőnek nevezte a hároméves megállapodást és kiemelte, hogy a jövőben a jövedelmek vásárlóerejének és a kkv-k versenyképességének a növelésére fog a kormányzat koncentrálni.
Szerző(k): Gulyas Ábel2025. januári béreknél már a megemelt minimálbérrel és garantált bérminimummal számolhatnak a munkavállalók.
Szerző(k): T. E.