A CRIC-CCCC konzorciumon belül dolgozó Shandong vállalatot több alkalommal is kritizálta a korábbi szerbiai építési miniszterhelye ...
Új szabályok alapján kell kezelni azokat a 2024. december 31-éig keletkezett munkaügyi iratokat, adatokat, foglalkoztatási igazolá ...
Goran Vesić szerb közlekedési, építésügyi és infrastruktúra-fejlesztési miniszter hétfői esti rendkívüli sajtótájékoztatóján azt m ...
Az Országos Roma Önkormányzat felelőtlen gazdálkodása, valamint az EMMI hanyagsága okozta a „Híd a munka világába” elnevezésű projekt sikertelenségét – állapította meg az Integritás Hatóság.
Szerző(k): Horváth TiborFolytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése, az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel, a szabályszegők sokat kockáztatnak, augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást - közölte a NAV.
Szerző(k): L. K.Több mint tízezer dokumentum hiányzik az ajánlásgyűjtés után készített leltárból, ez darabonként ezer forintba fáj a jelölőszervezeteknek.
Szerző(k): T. E.Pedig havi 600-800 forint ellenében elkerülhető lenne a baleseti kártérítés és a mulasztási bírság is.
Szerző(k): H. B.