Működik az összesen 1400 milliárd forintból megvalósuló Demján Sándor Program, amelyet még tavaly ősszel hirdetett meg a kormány, ...
Inkább demagógia, mintsem a gazdálkodás szempontjából megalapozott követelés, hogy az árrésstop helyett a különadót vagy az élelmi ...
Egyre kevesebben vannak a 15-29, illetve a 15-34 éves korosztályban. Ők azok, akiknek az életét a koronavírus-járvánnyal járó lezá ...
A hazai kis- és középvállalkozások erősítésére 15 milliárd forintos kerettel indít munkavállalók képzését támogató programot a kormányzat.
Szerző(k): G. É.A 2024-es év sikeres éve volt a magyar gyógyszercégnek, mondta egy háttérbeszélgetésen a Richter vezérigazgatója. Orbán Gábor elárulta, hogy Európában az egységes piaci szabályozástól szenvednek a legjobban. Az amerikai vámokkal kapcsolatban pedig reméli, hogy lesz változás.
Szerző(k): Koncsek RitaKisebb kitérő után ismét inverzzé vált az amerikai hozamgörbe, amit elvileg a közelgő recesszió előjeleként szoktak értelmezni az elemzők, mivel meglehetősen jól előrejelzi azt. A bökkenő csak annyi, hogy legutóbb nem jól jelzett, azonban az biztos, hogy elpárologni látszik a Trump megválasztását követő optimizmus.
Szerző(k): EconomxA Mercedes-Benz azt tervezi, hogy 2027-ig 25 százalékkal visszanyesi a munkaerőköltségeket Kínában egy friss értesülés alapján.
Szerző(k): Sándor Zoltán