A magyarok harmada se ért egyet azzal, hogy a kormány hatósági árat vezetett be a koronavírus-tesztekre. A többség szerint ez messze nem elegendő lépés, ingyenes tesztet akar a lakosság majdnem kétharmada - derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból.
Szerző(k): Szabó DánielEgy nap alatt több magánegészségügyi szolgáltató, amely vállalta PCR-tesztek levételét, visszamondta a szolgáltatását, mert a magyar kormány hatósági árassá tette a PCR-vizsgálatokat. A meghatározott 19 500 forintos szint a legtöbb laboratórium számára nullszaldós vagy már ráfizetéses munkát jelent. Még csak nem is ők, hanem a magánrendelők kerültek nehéz helyzetbe, mert ők többet fizettek a minták vizsgálatáért. Az egyetlen nyertes a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) lehet, mert a magánlaborok révén hatalmas tesztkapacitást szerzett.
Szerző(k): Szabó DánielMár nem üresek a boltok polcai és senki sem készül a világvégére, de azért a bevásárlási szokásokban még érezhető a felhalmozás fontossága. Az olcsó termékeket otthon bálázzák a fogyasztók.
Szerző(k): Szabó DánielAz elmúlt napokban az európai szövetség (UEFA) több delegációja járt Budapesten. Rendkívül alapos előkészítő munka előzte meg a jövő csütörtöki Bayern München-Sevilla európai Szuperkupa-mérkőzést a Magyar Labdarúgó szövetség (MLSZ) szóvivője, Sipos Jenő szerint - írja az MTI. A mérkőzést szeptember 24-én tartanák meg, pilot projektje annak, hogy nézők is lehessenek az európai focimeccseken.
Szerző(k): Szabó DánielA köznevelési intézményekbe bármikor betoppanhatnak a népegészségügyi szakemberek, hogy felülvizsgálják, rendesen kitakarítottak-e és rendelkezésre áll-e a megfelelő mennyiségű fertőtlenítőszer - tudta meg a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos LászlóTovábbi 726 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt négy idős, krónikus beteg - közölte a kormány a koronavirus.gov.hu oldalon.
Szerző(k): Szabó DánielMagyarországon már nem lehet munkahelyvédelmi bértámogatásra pályázni, kifutott a hazai kurzarbeit-rendszer. A kormány ehelyett - a rekord magas napi esetszámok és a járvány gyors terjedésének dacára - nem vezet be kijárási korlátozásokat, hanem próbálja a normális kerékvágás révén megmenteni a gazdaságot. Eközben a környező országokban fenntartják a munkaidő-csökkentés elvén alapuló állami bérkompenzációt.
Szerző(k): Szabó DánielEgy nap alatt 844 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt öt idős, krónikus beteg - közölték a kormányzati tájékoztatási oldalon.
Szerző(k): Szabó Dániel