A veterán francia politikus 96 évesen hunyt el. A most lánya által vezetett volt pártja Franciaország legnagyobb ellenzéki formációjává avanzsált, ám viszonyuk nem mindig volt felhőtlen.
Szerző(k): Sándor ZoltánA szeptember kinevezett francia miniszterelnök, Michel Barnier és kormánya elcsúszott a költségvetés jelentette banánhéjon. Emmanuel Macron francia elnök napokon belül kinevezhet új kormányfőt, egyesek azonban egyenesen az államfő lemondatásának gondolatával kacérkodhatnak. Ez elsősorban az ellenzéki radikális Marine Le Pen érdekében állhat, aki március végén elveszítheti a választhatóságát.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA parlamentben tartott bizalmatlansági szavazás eredménye nyomán csütörtökön hivatalosan is benyújtotta lemondását Michel Barnier francia miniszterelnök, melyet Emmanuel Macron köztársasági elnök elfogadott. Ő maga nem tervezi a lemondását.
Szerző(k): Z. B.Miután Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés frakcióvezetője elutasítja a megszorító költségvetést: Franciaország kormánya jelenleg az összeomlás szélén áll.
Szerző(k): Hercsel AdélElszálltak a héten a francia kötvényhozamok, a piac most már kockázatosabbnak ítéli meg az ország államadósságát, mint Görögországét. A piac attól fél, hogy Le Pen kormányt buktat.
Szerző(k): EconomxMichel Barnier már akkor jelezte, hogy megszorításokra lesz szükség, mikor szeptemberben megkapta miniszterelnöki megbízatását Emmanuel Macron francia elnöktől. Nem csoda, hogy kormánya költségvetési terve is ebben a szellemiségben készült. A Marine Le Pen nevével fémjelzett Nemzeti Tömörülés azonban ebbe nem akar belenyugodni. Ha a kabinet ragaszkodik az adóemelésekhez, az bizalmatlansági indítványba torkollhat.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMarine Le Pen, a jobboldali ellenzéki Nemzeti Tömörülés vezetője kilátásba helyezte, hogy támogatni fogja a baloldal bizalmatlansági indítványát, ami az Emmanuel Macron által nemrég kinevezett kormány megbuktatásával járna.
Szerző(k): Sándor ZoltánMarine Le Pen meghallgatásával folytatódott a párizsi per, amelyben uniós pénzek sikkasztásával vádolják a Nemzeti Tömörülés több politikusát.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA radikális jobboldal és a kommunisták is azzal vádolják a francia államfőt, hogy kénytelen úgy táncolni, ahogy Brüsszelből fütyülnek neki.
Szerző(k): Horváth Tibor