A venezuelai lakosság jelentős része készül elhagyni az országot közvélemény-kutatási adatok szerint azt követően, hogy úgy tűnik, Nicolás Maduro marad az elnök. Hogy az újabb kivándorlási hullám megvalósul-e, az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint erősen kérdőjeles. A környező országok mindenesetre felkészültek: többségük megerősítette a határőrizetet, és jelezte, az újabb menekültáradat befogadását már problémásnak látja.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMagyarország megakadályozta, hogy az EU egységes nyilatkozatot adjon ki a venezuelai választásokról, Németország már szankciókat fontolgat az ország vezetésével szemben, írja a Politico. A magyar külügy cáfol.
Szerző(k): Kiffer AnnaA vasárnapi választás után tüntetés hullám rázta meg Venezuelát, a demonstrálók ledöntötték a korábbi szocialista elnök, Hugo Chávez szobrait.
Szerző(k): Gulyas ÁbelAzt találgatta a világsajtó a héten, hogy végül Kamala Harris indul-e az amerikai elnökjelöltségtől visszalépő Joe Biden helyett. Venezuelában ezzel szemben éppen ezekben az órákban döntenek a szavazók arról, maradjon-e hatalmon Nicolás Maduro. Kezdetét vette a párizsi olimpia. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai és külgazdasági hírei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennElnökválasztást rendeznek Venezuelában, a nagy kérdés, hogy a jelenlegi államfő, Nicolás Maduro elfogadja-e a népakaratot, és hatalomra engedi-e az elsöprő támogatottsággal bíró ellenzéket. Az elemzők szerint erre csekély az esély, és ha még be is adná a derekát, nehéz helyzetbe csöppenne az új elnök. Az infláció még mindig magas, az elvándorolt mintegy 8 millió főt pedig megfelelő lehetőségekkel és körülményekkel vissza kellene csábítani az országba. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint a nehézségek csak egy nemzetközi befektetési- és segélycsomag segítségével megugorhatók.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA független közvélemény-kutatási adatok alapján egyértelmű, hogy az ellenzéki jelölt Edmundo González jócskán lekörözheti a venezuelai elnökválasztáson Nicolás Maduro aktuális államfőt. A kérdés csak az, hogy ő beletörődik-e a vereségbe, vagy inkább csalással ugyan, de megtartja a hatalmat. Utóbbi esetben azonban a szakértő szerint országos szinten hatalmas és kitartó tüntetésekre kell felkészülnie.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA spanyolok lélegzet-visszafojtva várják, lemond-e Pedro Sánchez kormányfő a feleségét ért korrupciós vádak miatt. Velence elkezdte a turisták megsarcolását. Joe Biden amerikai elnök szerdán aláírta, és ezzel hatályba léptette a 95 milliárd dollárról szóló törvénycsomagot, amellyel Ukrajna és Izrael számára biztosít forrásokat. Moszkva pedig több tucat taktikai atomfegyvert telepített Belaruszba. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennIdén júliusban szavazhatnak a venezuelaiak arról, ki töltse be az elnöki pozíciót a következő években, sok azonban még a kérdőjel ezzel kapcsolatban. Kérdés, hogy a Nicolás Maduro ellen összefogó ellenzék jelöltje, Edmundo González ringben maradhat-e egyáltalán. Ha pedig leadhatják rá a voksukat a szavazásra jogosultak, kérdés, hogy van-e tényleges esélye Maduro leváltására. Az Egyesült Államok élén állók mindenesetre nem igazán bizakodók ezzel kapcsolatban.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennTöbb világgazdasági tekintetben is jelentős választást rendeznek majd 2024-ben. Egyes esetekben persze nem várhatók komoly izgalmak a végeredmény tekintetében, Vlagyimir Putyin orosz elnök pozícióját például nem sokan veszélyeztetik. De Venezuela esetében is az a kérdés, egyáltalán lehetőséget kap-e az ellenzék arra, hogy legyőzze Nicolás Maduro államfőt. Az Egyesült Királyságban mindeközben úgy tűnik, nagy pofon vár a konzervatívokra, az amerikaiak pedig újfent Joe Biden és Donald Trump között őrlődhetnek.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn