Nagy bizonytalanság a számításnál, egy biztos: másfél milliói magyar nyugdíja nagyon kevés lesz.
Szerző(k): T. E.Az uniós források érkezése továbbra is folyamatos: május végéig 546,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások 801,9 milliárd forintot tettek ki.
Szerző(k): Horváth TiborTöbb jó hír is érkezett a héten a nyugdíjasok számára, az egyik ilyen, hogy korábban megkapják a járadékot májusban, a másik, hogy lehetőségük nyílik az időseknek is a családi házuk korszerűsítésére. A támogatás összege legfeljebb 6 millió forint, melynek egy része vissza nem térítendő támogatás, egy része pedig kamatmentes kölcsön. A KSH szerint több mint négyszeresére emelkedett a dolgozó nyugdíjasok száma, a szakértő úgy látja, ez a gazdaságnak, és a nyugdíjasok jövedelmi helyzetének is jót tesz. Bár a hazai nyugdíjak távolodnak az uniós átlagtól, nemzetközi trend, hogy az idősek visszatérnek a munka világába – emiatt is egyeztetnek már világszerte a nyugdíjkorhatár-emeléséről.
Szerző(k): Németh TamásMárcius 28-tól minden e-kereskedelmi szereplőnek kötelező felvenni szállító partnerei közé a Magyar Postát. De hogy fogja ezt bírni a társaság?
Szerző(k): EconomxA haza fürdők többsége februárban a nyugdíjas belépőt is kedvezményekkel kínálja.
Szerző(k): EconomxElevel emelt összeget utalnak és egyszerre jön a 13. havi nyugdíj a februárival. De mennyi az annyi pontosan? Milyen plusz pénz jöhet még idén? Tényleg Nők 43 lesz a Nők 40? Elmagyarázzuk!
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA nyugdíjba vonulás céljából egy másik országba költözés sok alapos kutatást és tervezést igényel, figyelembe véve a társadalombiztosítást, az egészségügyi ellátást és a pénzügyeket.
Szerző(k): Horváth TiborMiben bízol inkább: az állami nyugdíjban vagy az öngondoskodásban? Tudtad, hogy mire a mai negyvenesek nyugdíjba mennek már egy aktív munkavállalóra egy nyugdíjas korú fog jutni? (Most még 2:1-hez az arány.) Becslések szerint 2030. és 2070. között valóságos „öregségi boom” sújtja majd Európát, és a következő évtizedek idős emberei előtt két lehetőség áll, a sírig tartó munka vagy az előtakarékosság.
Szerző(k): EconomxMegjelent az ehhez kapcsolódó kormányrendelet a Magyar Közlönyben.
Szerző(k): Economx