Eléggé úgy fest, hogy valakinek nagyon nem áll érdekében szenteste állami ünneppé nyilvánítása, egy magánszemély ugyanis keresztbe tett az ezt célzó népszavazási kezdeményezésnek.
Szerző(k): S. Z.Az NVB hitelesítette a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazási kezdeményezést, így elvi síkon az emberek közvetlenül dönthetnek majd erről referendum formájában.
Szerző(k): Sándor Zoltán„Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata pályázatot nyújtson be a 2036. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?” – így szólna az a népszavazási kérdés, amelyre a budapestiek adhatnának választ egy referendumon – a Kúria azután vizsgálta a kérdést, hogy a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) elutasította azt. Most kiderült, minden szabályos, mehetünk az urnák elé.
Szerző(k): L. K.A főpolgármester most is leszögezte, semmiről sem kell döntenie a Közgyűlésnek, mert még csak tájékozódási folyamat van, egyébként sem döntene a budapestiek megkérdezése nélkül, sőt országos népszavazás kiírását tartaná helyesnek.
Szerző(k): L. K.A szavazatok számlálásának kezdetekor még nagyon máshogy nézett ki a forgatókönyv.
Szerző(k): Zádori BenceMegkezdődött vasárnap reggel Moldovában az elnökválasztás és a népszavazás az ország EU-csatlakozásáról.
Szerző(k): V. G.