Három év alatt minden második onkológiai beteg, azaz mintegy 80 ezer páciens tűnt el a kórházi fekvőbeteg-ellátásából, legalábbis papíron, és nyoma veszett annak a 229 ezer ápoltnak is, akiket a 2010-ben még meglévő mátrix osztályokon kezeltek - derül ki egyebek mellett a PX Consulting egészségügyi tanácsadó cég legújabb elemzéséből, amely az OEP frissen kiadott 2013-as adatait veti össze a 2010-ben regisztráltakkal.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Egészségbiztosítási Alap 4,5 milliárdos hiánnyal zárta az első négy hónapot. A gyógyító megelőző ellátásokra 28 milliárd, ezen belül gyógyszertámogatásra az előirányzottnál 20 milliárddal többet költöttek április végéig - derül ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlapján közölt adatokból.
Szerző(k): EconomxA Boehringer Ingelheim gyógyszeripari vállalat Magyarországon a piaci átlag feletti eredménnyel zárnia az évet. A vállalat 2013-es forgalma 11,8 milliárd forint volt, melynek 82 százalékát, a globális vállalathoz hasonlóan - a vényköteles termékek teszik ki.
Szerző(k): EconomxRégiónként és megyénként is többszörösek a különbségek az egy lakosra jutó egészségügyi költésben. A budapesti kórházak jelentős szakmai - infrastrukturális - minőségi hanyatlásnak néznek elébe, s néhány év múlva az ország vezetőkórházai a vidéki egyetemi klinikák lesznek - olvasható a Px Consulting egészségügyi tanácsadó cég legújabb elemzésében.
Szerző(k): EconomxBár már 2006 óta ki lehet szűrni a fiktív kezeléseket, mégis előfordul, hogy kellemetlen meglepetés éri azt, aki megnézi, milyen orvosi - esetleg el nem végzett - kezeléseket számolnak el a TAJ-számára. Egy olvasónk példájából kiindulva megnéztük, mivel szembesül az, aki szeretné tudni, hogy trükköznek-e az azonosítójával, illetve mit tehet, ha visszaélést tapasztal.
Szerző(k): Szepesi Anita, Szabó ZsuzsannaHuszonötezer betegnek javulnak a gyógyulási esélyei miután 12 új innovatív gyógyszert fogadott be a támogatásba az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). A most befogadott hatóanyagokon kívül további 20 úgynevezett okosgyógyszer áll a sorban.
Szerző(k): EconomxHiába lennének Magyarországon csak sürgősségi egészségügyi ellátásra jogosultak januártól a külföldön dolgozó és ott adót, járulékot fizető magyarok, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) csak azokat tudja szankcionálni, akik önként lemondanak a magyarországi ellátásról - írta a Világgazdaság.
Szerző(k): EconomxA gazdasági válságok rövid távon az egészségügyi ráfordítások csökkentését, hosszú távon pedig a finanszírozási keretek szűkülését és az egészségi állapot romlását vonhatják maguk után, ami aztán az egészségügyre fordított kiadások szerkezetét kedvezőtlenül alakíthatja - állapítja meg a KSH frissen publikált felmérése.
Szerző(k): EconomxA Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint nem büntetik a patikákat az új kasszák késése miatt - írta a Magyar Hírlap csütörtökön.
Szerző(k): MTI-Eco