Mégis bejuthatnak a vágyott egyetemekre azok, akiknek valóban tévesen állapították meg a felvételi pontszámait, és a javítással elérik a szükséges ponthatárt.
Szerző(k): G. É.A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón arról is beszélt, hogy véleménye szerint Ukrajna a kőolajszállítás blokkolásával zsarolja Magyarországot és Szlovákiát a békepárti álláspontjuk miatt. Jelenleg nincsen napirenden a családtámogatások bővítése. A migráció ügyében kiszabott uniós bírság kapcsán Gulyás Gergely azt közölte, hogy mindenképpen eleget kell tennünk az ítéletnek.
Szerző(k): Vermes ÁdámTöbb diák is jelezte, hogy a Felvi.hu kalkulátorához képest kevesebb pontot szerzett a felvételin. Így sokakat nem is vettek fel az egyetemre.
Szerző(k): Z. B.Az idei évtől gyökeresen megváltozott a pontszámítás módja a felsőoktatási intézményekbe. Egy rögtönzött felmérés alapján a diákok 30 százalékának pedig rögtön el is számolták az új rendszer pontjait. Vagy éppenséggel a diákok matekoztak rosszul.
Szerző(k): Zádori BenceSzerdán hirdetik ki a ponthatárokat, elmondták, hány órától várhatják a diákok az sms-t.
Szerző(k): EconomxA végzős általános iskolások 40 százalékának tragikus a szövegértése, miközben a felnőttek 15 százaléka olvas rendszeresen könyvet.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaA 13 millió tankönyv és munkafüzet elkészítésére 15 milliárd forintot fordít a kormány; a köznevelésben és a szakképzésben tanulók ezúttal is ingyenesen jutnak hozzá a tankönyvekhez.
Szerző(k): Horváth TiborJövő keddig van lehetőség a megadott képzések sorrendjének módosítására.
Szerző(k): T. E.A héten véget érnek az érettségi vizsgák, a felvételi ponthatárokat pedig július 24-én hirdetik majd ki.
Szerző(k): Koncsek Rita