Bár a Legfőbb Ügyészség szerint Európai Ügyészség nem illetékes, utóbbi kitart a saját vizsgálata mellett.
Szerző(k): T. E.Eljárást indított az EU csalás elleni hivatala a Budapest Airportnak nyújtott 200 millió eurós hitel miatt. A cég hivatalos e-mailt küldött a Politico cikkét szemléző lapunknak.
Szerző(k): Zádori BenceA NAV február elején gyanúsítotti kihallgatásra hívta be a badacsonytomaji önkormányzat dolgozóinak nagy részét, és azzal a lendülettel rabosítottak is őket.
Szerző(k): L. K.Másfélmilliós jutalmat kapott a badacsonytomaji polgármester, miközben kormányzati cég fejezte be azt a 2,4 milliárdos beruházást, amiben beletörött az önkormányzat bicskája a NAV és az OLAF szintjén.
Szerző(k): EconomxAz OLAF volt főnökének elítélése további feszültségekkel fenyeget az EU igazságszolgáltatási rendszerével kapcsolatban.
Szerző(k): EconomxAZ Európai Csalás Elleni Hivatal „elemezte a kapott információt és vizsgálatot indított az említett pályázatok tárgyában.”
Szerző(k): EconomxA német törvényhozás elé került az új, Brüsszel elvárásai szerint módosított, a marihuána fogyasztását engedélyező törvényjavaslat. A tervezet jóval szigorúbb a választási kampányban beígért teljes legalizálást célzó javaslatnál. A németek klubokban vásárolhatnak füvet, de otthon is termeszthetik az EU nagy részén illegális növényt. A marihuána iparágról ugyanakkor le kell mondania Berlinnek.
Szerző(k): Nagy KristófA Fővárosi Főügyészség uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt emelt vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása alapján indult bűnügyben egy halastó tulajdonosa ellen. A bíróság megállapította a bűnösséget, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabása érdekében fellebbez – közölte szerdán a Fővárosi Főügyészség.
Szerző(k): EconomxA görög ügyészeknek meg kell várniuk a brüsszeli vizsgálat eredményeit, mielőtt megkezdik az esetleges görögországi bűnvádi eljárást.Kosztasz Ciarasz görög igazságügy-miniszter hétfőn kijelentette, hogy Görögország szükség esetén segítséget nyújt a belga hatóságoknak.
Szerző(k): Horváth Tibor