Szomorkodhatnak az ínyencek: várni kell még az e-Lamborghinire.
Szerző(k): G. É.Az Európai Unión kívülről érkező legális vendégmunkások munkavállalását, valamint a menedékkérők azonosítási eljárását is szigorította a Meloni-kabinet új törvényerejű rendelete.
Szerző(k): G. É.Az egyik vezető olasz olívaolaj-gyártó, a Monini vezérigazgatója szerint a folyékony arany ára az év végére jelentősen csökkenni fog.
Szerző(k): G. É.Hunter Biden egy ukrán energiavállalat igazgatósági tagjaként olasz kapcsolatokat keresett, ami sokak szerint komoly aggályokat vet fel.
Szerző(k): G. É.Ursula von der Leyen újrázni tudott, megkapta az ahhoz szükséges támogatást, hogy ő maradjon az Európai Bizottság elnöke. A brit Munkáspárt immár kormányzati pozícióból tett azért, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot az EU-val, a kereskedelmi megállapodás újratárgyalása azonban még csak távoli céljuk lehet. Donald Trump volt amerikai elnök pedig jelöltségének hivatalos bejelentése és egy bíró döntés miatt is elégedetten zárhatta a hetet. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai és külgazdasági hírei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA luxusautógyártó egy olyan üzemet készül elindítani, ahol többek közt az új modellt is gyártani fogja, és akár a harmadával is növelheti a gyártó termelését.
Szerző(k): Zádori BenceA miniszterelnök exkluzív interjút adott egy olasz napilapnak, ahol többek között egy új európai jobboldali szövetséget rebesgetett, valamint szóba került a háború, a bevándorlás és az EU-hoz fűződő viszonya is. Kifejtette véleményét Giorgia Meloniról is és az amerikai elnökválasztásra is kitért.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA „shabby chic” edzőcipőiről elhíresült olasz Golden Goose cég bejelentette, hogy júniusban be kíván lépni a milánói tőzsdére.
Szerző(k): Kiffer AnnaRoberto Cavalli hosszas betegség után, 83 éves korában hunyt el. Hat gyermek és közel 500 millió dollár, mintegy 185 milliárd forintnyi vagyon maradt utána.
Szerző(k): V. G.