A koronavírus-járvány miatti bizonytalanságok következtében felfüggesztették a barcelonai pályázat előkészítését a 2030-as téli olimpiára.
Szerző(k): Szepesi AnitaJapán új miniszterelnöke megerősítette, hogy mindenképpen megrendezik jövőre a tokiói olimpiát és paralimpiát - írj az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHét hónappal és 28 nappal századik születésnapja után meghalt a texasi San Antonióban az amerikai John Russell, a világ legidősebb olimpiai érmese, aki 1952-ben, Helsinkiben harmadik lett az amerikai csapat tagjaként díjugratásban - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos LászlóKomoly aggodalmának adott hangot a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) vezetésével kapcsolatosan Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, aki szerint veszélybe kerülhet a sportág jelenléte a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon.
Szerző(k): Domokos ErikaAz új Puskás stadiont is építő vállalkozói kör húzhatja fel a Rákóczi híd melletti új - a 2023-as atlétikai világbajnokságra készülő - stadiont, nagyságrendileg ugyanannyiért, nettó 150 milliárd forintért. A tervezésre ötmilliárdot, az előkészítésre, bontásra hatmilliárdot már elköltött az állam.
Szerző(k): Domokos ErikaA vértranszfúziós eljárások jelentik most a legnagyobb kihívást a dopppingellenőrző szervezetek számára, ezeket ugyanis nagyon nehéz kimutatni - mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője. Az MTI hírét az Infostart szemlézte.
Szerző(k): Szepesi AnitaSkrupulózus alapossággal vizsgálják át a szervezők a 2021-re halasztott tokiói nyári olimpiai játékok költségeit, sok sportvezető valószínűleg lemondhat arról, hogy vendégül lássák a japán fővárosban, kisebb lesz a pompa, valamint kevesebb lesz a sportolókban felgyülemlett feszültséget levezető tivornya.
Szerző(k): Komócsin SándorUkrajna azt fontolgatja, hogy pályázatot nyújt be egy nyári vagy egy téli olimpia rendezési jogának elnyeréséért - írta vasárnap a karpat.com kárpátaljai portál az MTI szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaElképzelhető, hogy a 2020-as tokiói olimpiát, amelyet a koronavírus-járvány miatt elhalasztottak, végül teljesen lemondják.
Szerző(k): Komócsin Sándor