Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy csak az olimpia után nevezi ki az új francia miniszterelnököt, addig is, az olimpia alatt centrista ügyvezető kormányt tart fenn.
Szerző(k): Hercsel AdélA francia elnöknek nem áll szándékában senkinek sem megbízást adni augusztus közepéig.
Szerző(k): G. É.A Vatera kiderítette, milyen olimpiai emlékek cserélnek gazdát a legnagyobb hazai online piacterén: leginkább az érmek, a részvételi jelvények, illetve a gyűjtői kártyák fogynak, de a jó állapotban fennmaradt belépőket és a tematikus gyűjteményeket is sokan keresték.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA statisztikákkal foglalkozó cég azt is elmondta, hogy mely három nemzet esélyes az éremtáblázat dobogós helyeire.
Szerző(k): K. O.Látványos, különleges, de egyben felelősségteljesen lebonyolított olimpiára készülnek a párizsi szervezők.
Szerző(k): H. A.Az alapvetően gyermekeknek szánt úgynevezett olimpiai márkás újrahasznosítható palackok a megengedettnél magasabb mértékben tartalmazták az endokrin rendszert károsító Biszfenol A-t.
Szerző(k): Hercsel AdélSharon van Rouwendaal antibiotikumot szedne a 10 kilométere táv előtt.
Szerző(k): K. G.Bevételkiesésről panaszkodnak a párizsi éttermek és sörözők.
Szerző(k): K. G.Megtörte a pandémia a globális sörgyártást, amely az infláció robbanásával tovább szűkült. Ám, még mindig a sör uralja az italpiacot. A fogyasztást a foci-Eb, az olimpia, a fesztiválok mellett a kánikula is megdobja, ráadásul a magyarok a minőségből sem engednek – közölte lapunkkal a Sörszövetség.
Szerző(k): Thurzó Katalin