A toxikológus-addiktológus szakember fontosnak tartja, hogy Ukrajnában nemrég bevezették az orvosi marihuánát, valamint, hogy több tudományosan alátámasztott bizonyíték is van annak pozitív hatásaira.
Szerző(k): Zádori BenceSzeptember végére a kórházi adósságok összege már jócskán meghaladja a 100 milliárd forintot is, ekkora kintlevőséggel már nem tudnak megbirkózni az orvostechnikai beszállítók, a cégek türelme elfogyott, hangsúlyozta Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára.
Szerző(k): Koncsek RitaA kormány folytatja az egészségügy fejlesztését, az ágazatban dolgozók megbecsülését és az infrastruktúra fejlesztését is - mondta a pénzügyminiszter a Szent Margit Kórház Margit-napi ünnepségén Budapesten. Orvosi eszközök beszerzését is megígérte.
Szerző(k): EconomxÚjabb két szegedi orvost és egy szintén szegedi cégvezetőt gyanúsítanak az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben, így már negyvennégyre nőtt a költségvetési csalással gyanúsítottak száma - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).
Szerző(k): Varga CsengeÁprilis végén újabb 12,3 milliárd forinttal nőtt a kórházak adóssága egy hónap alatt, derül ki a Magyar Államkincstár adataiból. Rásky László, az eszközbeszállítók érdekképviselője a Napi.hu-nak elmondta: évközi beavatkozásra van szükség, mert a cégek a határaikat feszegetik.
Szerző(k): Koncsek RitaSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ankarában a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) rendkívüli külügyminiszteri ülésén mindenekelőtt Magyarország részvétét fejezte ki „török testvéreinknek” a közelmúltbeli földrengéssel kapcsolatban.
Szerző(k): Horváth Tibor