Számos kritika érte a kötelező szűrővizsgálatokat lehetővé tevő törvénymódosítást mind a szakma, mind a lakosság részéről. A Magyar Orvosi Kamara megszólalt az Economxnak a megosztó intézkedésről.
Szerző(k): Balatoni LillaA Semmelweis Egyetemen (SE) 400 hallgatót érintett a leállás, elképzelhető, hogy hekkertámadás történt, közölte a budapesti orvosképző egyetem.
Szerző(k): Koncsek RitaCsődben vannak a kórházak, a prioritás a gazdaságosság, nem a telemedicina bevezetése, hangzott el a Digital Health Essential konferencián. Továbbra is 84 milliárd forintot görgetnek maguk előtt a kórházak, osztotta meg a friss adósságadatokat Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunkkal.
Szerző(k): Koncsek RitaAz Országos Kórházi Főigazgatóság azok bérköltségeire, akik a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vettek, a korábbi 50 milliárd forint helyett 65 milliárd forintot fordíthat.
Szerző(k): Koncsek RitaA miniszter szerint a gazdaság helyzete jelenleg ennyit tesz lehetővé. A raktárban porosodó lélegeztetőgépeknek is lesz helyük.
Szerző(k): EconomxNővérből még nagyobb a hiány, az utóbbi években közel 30 ezer olasz nővér költözött külföldre az alacsony bérekre és a rendezetlen munkakörülményekre hivatkozva.
Szerző(k): EconomxA súlyos munkaerőhiány miatt nem csak az orvosok, de a betegek is jelentős romlást érzékelhetnek az ellátás minőségében. Mi lehet a megoldás?
Szerző(k): Fogarasi KittiA Belügyminisztérium szombati közleményében az áll: a Magyar Orvosi Kamara olyan valótlan állításokat tartalmazó felhívást juttatott el tagjaihoz, amely passzív ellenállásra buzdítva meg akarja akadályozni az orvosi hivatásrend etikai bizottságainak létrejöttét. A kamara a közösségi oldalán azt írta, az új etikai kódex, az eljárások szemlélete több évtizedes visszalépést jelent, orvosnak és betegnek is elbizonytalanító, visszaélésekre adhat lehetőséget.
Szerző(k): EconomxTóth László, aki Sásdi Antal nyugdíjba vonulása után, március elsejétől vette át a budapesti intézmény vezetését, most visszalép a poszttól. Az Országos Kórházi Főigazgatóság megerősítette az információt. Arról azonban nem adtak információt, hogy mi az oka a távozásának és ki követi őt az igazgatói székben.
Szerző(k): Economx