Szijjártó Péter gyermeke a szerződéskötés másnapján született, már másodikos, mégsem kezdődött meg az építkezés – szemléltette a Paks II. projektet a külgazdasági és külügyminiszter az Index Konkrétan című műsorában.
Szerző(k): Károly GáborA külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: hamarosan megindulnak a paksi bővítés újabb fontos előkészítő munkálatai, a módosított szerződéses keretrendszer biztosítja a gyorsabb előrehaladást a biztonsági szabályok teljes körű tiszteletben tartása mellett.
Szerző(k): Varga CsengeA Roszatom-főigazgatója szerint sem a járvány, sem a szankciók nem akadályozták a paksi bővítést, az egy pillanatra sem állt le.
Szerző(k): Varga CsengeLantos Csaba energiaügyi miniszter egy előadás keretében Magyarország energiafüggőségének csökkentési lehetőségeiről beszélt, hangsúlyozva a megújulók szerepét.
Szerző(k): Fellegi TamásHazugság, hogy a kormány elállna az orosz Roszatommal való együttműködéstől a paksi bővítésben, a francia Framatome szerepének növelése az irányítástechnikai rendszer szállítására vonatkozik, miután német konzorciumi partnere, a Siemens Energy politikai okok miatt még nem kapott exportengedélyt – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
Szerző(k): Varga CsengeA Schneider Electric francia elektronikai vállalat 16 milliárd forintos beruházása nyomán a következő években 500 új munkahely jön létre Dunavecsén.
Szerző(k): Varga CsengeKözel 10 éve hallunk Paks 2-ről, a reménybeli új atomerőműről, de még mindig csak egy 5 méter mély gödör van a helyszínen. Miről is van szó tulajdonképpen, mi épül vagy nem épül? Kérdések és válaszok.
Szerző(k): Fellegi TamásSajtóhírek szerint már több mint kilencszáz engedély birtokában van Paks II.
Szerző(k): EconomxA Siemens ígéretet tett, hogy a Paksi Atomerőművet érintő német engedélyek késlekedése ellenére továbbra is elkötelezett a szerződésben foglalt vezérlő rendszerek leszállítását illetően.
Szerző(k): Varga Csenge