A magyarországi gáztárolók töltöttsége már a 72 százalékot is elérte, a szélenergiáról vita van a kormányon belül is – többek között erről beszélt Palkovics László technológiai és ipari miniszter a siófoki Nemzetközi Gázkonferencián.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA paksi atomerőmű üzemidő-hosszabbítása újra napirendre került, ami ettől még nem magától értetődő, és még csak nem is lehet olcsó. Miközben az erre irányuló döntések azt szeretnék igazolni, hogy a gyökeresen átalakuló energetikában e megoldásokkal a kihívások kezelhetők, a próbálkozások, hogy az öreg atomerőművek adják a rendszerek kiszámíthatóságát, éppen az első elrettentő példáikat szülik. És ez intőjel kell legyen itthon is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA kormány rendeletet adott ki a háborús veszélyhelyzet ideje alatt a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatására vonatkozó különleges szabályokról. E szerint nem kell engedély a Paksi Atomerőmű két új blokkjainak megvalósításában közreműködő nem uniós állampolgárok foglalkoztatásához.
Szerző(k): Domokos ErikaNégy évvel ezelőtt és most is magasabb vízhőmérsékletet mért az Átlátszó portál stábja a Duna paksi szakaszán, mint az atomerőmű munkatársai, akik a paksi hűtővíz hatását monitorozzák.
Szerző(k): Domokos ErikaAz egyik blokk az évi rendes karbantartási hónapját tölti, a másikat javítani kell, ezért több mint egy hete csupán két nukleáris blokk termel a paksi atomerőműben. A napi áramtermelési görbében így ugyan előfordul, hogy a napelemek a magyarországi termelésnek több mint a felét biztosítják, ám a rendszerirányító diagrammján az is látszik, hogy minden hétköznap, este felé ennél is sokkal nagyobb arányt ér el az import.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAnnak ugyan nincs nagy hírértéke, hogy Franciaországban újraindítottak két reaktort, de ha hozzátesszük, hogy az újbóli hálózatra kapcsolásokkal is 50 százalék alatt maradt a francia atomarzenál termelési mérete, már más a kép. Ha pedig mindezt arra a helyzetre vetítjük, hogy miközben 400 euró felett is jár a piacon az egységnyi áram ára, és a francia rendszer jelentős mennyiségű áramimportra szorul a nukleáris kapacitások térdre esése miatt, máris eljutottunk a problémák közelébe. Paksnál is ugyanez a probléma fenyeget.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA tervezett karbantartás nem tervezett elhúzódása, műszaki meghibásodás, javítási munkálatok csúszása - mind-mind ismert jelenségek az áramtermelésben. Az azonban nem mindegy, hogy a hirtelen termeléskiesések száma, összeteljesítménye nő-e, és az sem, hogy ennek a többletköltségét ki fizeti.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgy egyszerű lakossági áramszámlából úgy tűnik, cikk-cakkban változik az áram fogyasztói árában megjelenő költségek összetétele.
Szerző(k): Szabó Dániel, Szabó M. IstvánA Paksi Atomerőmű biztonságosságát nem befolyásolja a Duna nyári melegedése - közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kedden az MTI-vel. Igaz, ilyenkor csökken az erőmű teljesítménye.
Szerző(k): Domokos Erika