A magyar kormány a tavaly aláírt hosszútávú gázszerződésben rögzített mennyiségén felül idén több orosz gázt, plusz 700 millió köbmétert akar vásárolni - közölte moszkvai látogatásán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki erről is tárgyalt csütörtökön Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Lavrov hangsúlyozta, hogy a paksi atomerőmű bővítésének beruházását folytatják a Roszatommal, ezt stratégiai projektnek tekintik.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyetlen érv szól a Mátrai Erőmű újraélesztési kísérletet mellett. Miközben a döntéssel, hogy az utolsó magyar széntüzelésű erőművet a "halálos ágyáról" felkeltve újból egyfajta "honvédő háborúba" indítsák, nem is csak "pénz, paripa, fegyver" kérdése, aközben emiatt a szemétbe kerülnek a korábban megkötött, a gyöngyösi-visontai jövőt hangoztató fogadkozások és ígéretek. A környezetszennyezés tudatos növeléséről és következményeiről vitázni is kár.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA péntek esti Magyar Közlönyben megjelent az energia-veszélyhelyzettel összefüggő egyes szükségszerű intézkedések megtételéről szóló kormányhatározat.
Szerző(k): Domokos LászlóNehezen értelmezhető, mitől lenne jobb, ha több szenet bányászunk, miközben az egyetlen szénerőművet elég feladat életben tartani is, hogy a paksi üzemidő-hosszabbítás hogyan jelenne meg a téli áramszámlában, vagy hogy a következő hónapokban hogyan lehetne több gázt termelni itthon, ha ez évek óta nem sikerül. Megpróbáltuk értelmezni, hogy valójában mit jelentenek az energetikai vészhelyzetre válaszul meghirdetett kormányzati intézkedések.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA kormány elkötelezett amellett, hogy a paksi atomerőmű üzemidejét ismét meghosszabbítsák - mondta Palkovics László technológiai és ipari miniszter pénteken Pakson. A korábbi 20 év után az újabb üzemidő-hosszabbítás 10-20 év lehet. A kormány olyan beruházásokat is tervez, amelyek a paksi atomerőmű hatásfokának növeléséhez és az energiatárolás területén új megoldásokhoz vezet.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Országos Atomenergia Hivatal (OAH) engedélyt adott az új magyar atomerőművet építeni hivatott cégnek, hogy a létesítési engedély megszerzése érdekében szükségesnek bizonyult, 8-9 emeletes panelház magasságához mérhető méretű résfalat megépítse. Újabb apró lépés ahhoz, hogy a Paks II. projekt tényleges elindulása elől eltakarítsák az akadályokat, és a beruházás egyszer majd valóban az erőműépítés fázisába léphessen.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiadta az áprilisi villamosenergia-piaci jelentését, melyből leginkább az olvasható ki, hogy mi mindent nem érzékelünk a rögzített lakossági tarifáknak köszönhetően.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNemcsak az orosz olajról és gázról leválást segíti a friss REPowerEU programmal az Európai Bizottság, hanem technikai támogatást ad arra is, hogy a paksi atomerőmű is be tudjon szerezni az oroszok helyett máshonnan is nukleáris fűtőanyagot – derült ki a Financial Times pénteki cikkéből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA paksi atomerőművel kapcsolatban nem csak a magyar légtérben újból felbukkanó, nukleáris üzemanyagot szállító orosz repülőgép a meglepő, hanem az is, hogy a húsvéti pihenőre vonult országban már egy kis tavaszi napsütés is elég volt ahhoz, hogy vissza kelljen fogni az amúgy éppen hiba nélkül működő reaktorokat.
Szerző(k): Szabó M. István