Sikerrel mozgósított a parlamenti választás előtt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), 6,5 százalékos támogatottság mellett ugyanis ismét bejutottak a bukaresti törvényhozásba. A szélsőjobboldali erők térnyerése és a parlamenti széttöredezettség nyomán pedig akár a kormánykoalíció tagja is lehet a párt. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint most egy dolog biztos: nehéz kormányalakítási folyamat kezdődhet a kialakult eredmény alapján.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennKiadta Hidvéghi Balázsnak Győrffy Balázs országgyűlési képviselői mandátumát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraSokáig az volt a kérdés, megszerezheti-e az abszolút többséget a francia Nemzetgyűlésben a Marine Le Pen és Jordan Bardella által vezetett radikális Nemzeti Tömörülés. Végül azonban váratlanul a harmadik helyre csúsztak vissza, a baloldali összefogás és az Emmanuel Macron-vezette Együtt is megelőzte őket. A szakértő szerint a helyzet faramuci, de Le Pennek és Macronnak is van minek örülni.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA Munkáspárt 14 év után kerülhet vissza a hatalomba.
Szerző(k): T. E.A konzervatív kormányfő már napok óta azt sulykolja nyilvános beszédeiben: nem szabad hagyni, hogy a Munkáspárt szupertöbbséget szerezzen. A végső győzelemben már a látszat kedvéért sem bízik. Ez pedig nem véletlen, mivel több mint 20 százalékpontos is lehet a lemaradásuk a munkáspártiak mögött.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA francia előrehozott választások első fordulóján magabiztos győzelmet aratott a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN). Ez azonban nem jelent semmiféle garanciát arra, hogy a vasárnap esedékes második fordulót követően kormányt is alakíthatnak. Kérdés az, hogy egyáltalán megkapják-e az abszolút többséghez szükséges támogatottságot. De az is, hogy ellenkező esetben maguk mellé tudnak-e állítani megfelelő számú képviselőt a jobboldalról. Ha a válasz mindkét kérdésre nem, szakértői kormány állhat fel.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennBár nemrég az európai parlamenti választáson szavaztak a franciák is, most ismét az urnákhoz járulnak. Emmanuel Macron francia elnök ugyanis feloszlatta a nemzetgyűlést, így a franciák ezúttal arról dönthetnek, ki alakítson kormányt. A szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) indul a legjobb eséllyel ezért, ám elképzeléseik megvalósítása még akkor sem lesz egyszerű, ha abszolút többséget szerez a párt. A dolgukat nehezítheti a szenátus és az államfő is.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMindössze bő egy hét van hátra a brit parlamenti választásokig, ennek ellenére igencsak sötét fellegek árnyékolják be a kampányidőszakot.
Szerző(k): Z. B.Modellszámításuk alapján 135 országgyűlési mandátumot szereztek volna a kormánypártok június 9-én.
Szerző(k): V. G.