Alkotmányijogi panaszt nyújtott be a kiskorú diák a tavaly szeptemberben bevezetett, telefontilalomról szóló kormányrendelettel sz ...
Nyilvánossá vált a kormányfő, a köztársasági elnök, és számos más, vezető politikus vagyonnyilatkozata, amelyeket január 31-ig kel ...
A belügyminiszter nem indokolta meg, miért volt szükség a változtatásra, ugyanakkor az érintett települések esetében ezután gyakor ...
A Belügyminisztérium azt elárulta, hogy egy kisvárosnyi magyart büntettek meg a koronavírus-járvány alatti szabályok megszegése miatt, azt azonban még titkolják, mennyi bírságot kellett megfizetnie a rajtakapott állampolgároknak.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaHa önök akadályozzák az európai parlamenti képviselői munkája ellátásában, azzal a gyermekek és a szakdolgozók érdekeit veszik semmibe - mondja a TISZA elnöke. Szerinte ez felér egy beismeréssel.
Szerző(k): H. Sz.A belügyminiszter osztrák, román és bolgár kollégáival, illetve az EU belügyi biztosával egyeztetett. Száz magyar határrendőrt küld a kormány a török-bolgár határra.
Szerző(k): Sándor ZoltánA rendkívüli ülésen részt vesz a belügy-, a honvédelmi és a gazdasági miniszter is.
Szerző(k): T. E.