Bezárt a Városmajor utca 35-37. szám alatt álló Budai Központi Kézbesítő Posta, hogy megkezdődhessen az irodaépület felújítása és fejlesztése. Az I. és II. kerületiek a Nyugatinál, míg a XII. kerületiek a Móriczon vehetik fel ajánlott leveleiket és csomagjaikat.
Szerző(k): V. G.Az állami szolgálató honlapján augusztus végi frissítéssel megjelent azoknak a hivataloknak a névsora, melyek szeptember közepétől postapartnerként üzemelnek tovább.
Szerző(k): Gulyas ÁbelNem kellett hozzá bitcoinnal kereskedni, elég volt jól időzíteni egy magyar részvénnyel: 2 nap sem kellett a 60 százalékos nyerőhöz.
Szerző(k): S. V.A bezárt hivatalok között elsősorban kistelepüléseken lévő posták vannak, de Budapesten is akad olyan bérelt helyiség, amelynek szerződését felmondta az állami vállalat.
Szerző(k): L. K.Az alacsony forgalom és a magas fenntartási költségek miatt számos kistelepülésen került veszélybe a még működő posták fenntartása is. A kulturális államtitkárság terve mentőövet jelenthet számukra.
Szerző(k): G. É.A Magyar Posta azt követően indított figyelemfelhívó kampányt, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma.
Szerző(k): Vermes ÁdámA Royal Mail tulajdonosa megegyezett Daniel Křetínský cseh milliárdossal: 4,6 milliárd dollár értékben adják el Nagy-Britannia egyik legrégebbi és legikonikusabb intézményét.
Szerző(k): Balatoni LillaA héten elkezdte postázni a Nemzeti Választási Iroda a külföldön élő magyar választók szavazási levélcsomagját.
Szerző(k): Vermes ÁdámMájus 9-én egy sikertelen szoftverfrissítés miatt az aznapi és a május 10-i utánvét kifizetések az érintett ügyfelek felé elmaradtak. E napok kifizetéseit május 14-én teljesítik.
Szerző(k): Horváth Tibor