Az Energiaügyi Minisztérium közlése szerint hatalmas élénkülést hozott a pályázati könnyítés. A cégek még tavaszig tudnak lépni, addig nyitva áll a kapu az elektromosjármű-beszerzés támogatott lehetősége előtt.
Szerző(k): S. Z.Szorít az idő. Sok pályázó küzd adminisztratív, pénzügyi és technikai jellegű kihívásokkal, amelyek veszélyeztethetik a támogatások lehívását. Pénz és gógyi is kell az ingyen pénzhez.
Szerző(k): S. A. S.Ismét költöztet a kormány, ezúttal a Belügyminisztériumot tervezik kipakolni a József Attila utcából a Budai Várba. Ezt az információt Gulyás Gergely is megerősítette a Kormányinfón. Az épületeket valószínűleg nem használja majd a kormány, így azokat értékesíteni tudja.
Szerző(k): L. K.A legígéretesebbek közé emelte Kaposi Ambrus kutatását az Európai Kutatási Tanács. Eszerint tudományos áttörés várható a műszaki- és természettudományok terén.
Szerző(k): S. Z.December 5-től pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások az európai uniós forrásból megvalósuló DIMOP Plusz hitelprogram két új pályázatára, amelyek nulla százalékos fix kamat mellett támogatják a hazai vállalkozások digitális megújulását. A kölcsön felhasználható többek között honlapkészítésre, webáruház indítására, notebook beszerzésre, de akár CRM- és vállalatirányítási rendszerek, vagy AI-technológiák bevezetésére is. A program jó lehetőséget kínál a vállalkozásoknak ahhoz, hogy szintet lépjenek a digitalizációs technológiák alkalmazásában, ezzel is támogatva a versenyképességüket. Mutatjuk a részleteket.
Szerző(k): EconomxAlig maradt felhasználható összeg az Energiaügyi Minisztérium pályázatából. 30 milliárdos keretösszegből már 20 milliárd kifutott, és most bővítették a pályázhatóság feltételeit is.
Szerző(k): L. K.A Fiatal gazda pályázat keretében akár 79 millió forintot igényelhetnek a 18-40 év közötti magyar mezőgazdasági dolgozók. A jövő tavasztól elérhető támogatást elsősorban a fiatalok termelők beruházásainak segítésére szánja a kormányzat.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA szerződésszegés miatt lefolytatott új beszerzésnél a Magyar Posta több mint 4 milliárd forinttal csökkentette az ecseri logisztikai központjának felépítési árát. A Waberer's leányvállalata három külföldi és kettő hazai érdekeltségű pályázó közül adta a legjobb ajánlatot.
Szerző(k): Sándor ZoltánA BMX-biciklisek és a rolleresek is kipróbálhatják a frissen átadott zuglói kültéri pályát.
Szerző(k): S. Z.