Bár elsőre nem tűnt úgy, hogy a rossz augusztusi deficit híre padlóra küldi a forintot, végül mégis egyhónapos mélypontra került a magyar deviza.
Szerző(k): Sárosi ViktorAz államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről tesz közzé hamarosan gyorstájékoztatót a szaktárca. Nézzük, mihez képest kell értelmezni majd az új adatokat.
Szerző(k): G. É.A múlt héten a kiskereskedelem stagnálásáról közölt adatokat a KSH, valamint a második negyedéves GDP számok is nyilvánosságra kerültek. A héten itthon az augusztusi inflációs adatok mellett az államháztartás helyzetéről, valamint az iparról és az építőiparról is fontos információk érkeznek majd, Európában pedig az EKB kamatdöntése tartja izgalomban a piacokat.
Szerző(k): Vermes ÁdámKomoly mondása volt a pénzügyi kormányzatnak, hogy a költségvetés július végén 213 milliárd forint többlettel zárt, ami egyben minden idők második legkedvezőbb július havi mutatójának is számít. A Pénzügyminisztérium szerint ez azoknak az intézkedéseknek is köszönhető, amelyeknek köszönhetően a kormány mintegy 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét. De vajon hogyan sikerült erősíteni a büdzsét.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaEgy friss tanulmány szerint a népegészségügyi termékadó bevezetése után csak ideiglenesen csökkent az egészségtelen élelmiszerek fogyasztása. A Pénzügyminisztérium reakciójában arról írt, hogy a chipsadóból a bevezetése óta 550 milliárd forint bevétel érkezett az Egészségbiztosítási Alapba.
Szerző(k): Vermes ÁdámEddig nem látott adatot közölt Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium, egy fontos mutatóban számítanak csökkenésre jövőre.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba