A Nézőpont Intézet bemutatta a Hófehér gazdaság felé című legújabb elemzését, amely Magyarország gazdaságfehérítési eredményeit mutatja be közép-európai összehasonlításban. A rendezvényen Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, még szélesebb kontroll alá vonják a magyar gazdaságot. De kiderült az is, hogy tízből hét magyar hisz a kapcsolati tőkében.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz egy évvel korábbi adatokhoz képest több mint 23 százalékkal csökkent az USA költségvetési hiánya, ami így 1700 milliárd dollár volt. A jelentést akkor hozták nyilvánosságra, amikor Joe Biden amerikai elnök arra kérte a Kongresszust, hogy különítsenek el 105 milliárd dollárt nemzetbiztonsági célokra, többek között Ukrajna és Izrael támogatására.
Szerző(k): EconomxA költségvetés 33,7 milliárd forint többlettel zárta a szeptembert, míg az államháztartás központi alrendszere az első kilenc hónapban 3264,9 milliárd forintos hiányt mutatott.
Szerző(k): EconomxLegalábbis ez derül ki a Pénzügyminisztérium tájékoztatásából. A grúzok az adóelkerülő magatartások, a bizonylat nélküli értékesítések visszaszorításának, valamint a gazdaság fehérítésének magyar receptje iránt érdeklődnek.
Szerző(k): EconomxHasonlóan a magyar-amerikai kettős adóztatás elkerülésétől szóló adóegyezmény egyoldalú felmondásához, a nyár végén Oroszország is felfüggesztette a hazánkkal kötött adóegyezményt. Ennek hatásaira közös tájékoztatójában már a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó és Vámhivatal is felhívta a figyelmet, az Economx által megszólaltatott adószakértővel azt jártuk körül, mennyiben más az így kialakult moszkvai helyzet, mint az adópolitikai kenyértörés Washingtonnal.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsDrámaian nőtt a mellrákkal diagnosztizált fiatal, 50 év alattiak száma Magyarországon, 30 százalékkal több emlődaganatos beteget diagnosztizáltak 2011 és 2019 között Magyarországon. Jelenleg a döntéshozók asztalán van egy javaslatcsomag, ami a mammográfiás szűrések új protokollját tartalmazza – hangzott el egy háttérbeszélgetésen.
Szerző(k): Koncsek RitaVarga Mihály bevezeti a hosszabb idő és az elfogadható idő törvényi tényállást is.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaHamarosan átadják a Pénzügyminisztérium épületét, amely visszakapja eredeti funkcióját. Jövőre odaköltözik a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ is.
Szerző(k): Horváth TiborHa inflációról van szó, a jegybank elnöke mossa kezeit, és a kormányra mutogat.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba