Több ezer műszaki tárgyat loptak el egy budapesti raktárból. Az ügyben a Budapesti XX., XXI. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt az ügyben - adta hírül a vádhatóság.
Szerző(k): Szabó DánielÁlrendőrök raboltak ki két idős férfit Budapesten. A vád szerint a két álrendőr házkutatást színlelve jutott be a lakásba, majd egy fegyvernek tűnő tárggyal a sértettekre támadtak, megkötözték őket, ezután pedig a lakásból értékeket tulajdonítottak el - közölte a Fővárosi Főügyészség.
Szerző(k): Domokos ErikaElfogták a rendőrök azt a két férfit, akik a főváros több kerületében rendőrnek adták ki magukat és így raboltak ki idős embereket - adta hírül a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA rabló fegyvert fogott a rendőrökre, de nem figyelt oda, rálépett az úttestre és elütötte egy autó.
Szerző(k): Szabó DánielÚjra "divatba jöttek" a nyaklánclopások és rablások: a IX. kerületi rendőrkapitányság szerint túl sok már az ilyen bűncselekmény. Az áldozatok főként idősek, ami pedig sok esetben súlyosabb büntetést vonhat maga után - idézi a hirado.hu a Duna Tv Kékfény című műsorát.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKeresik Bulgária legnagyobb bankrablóját, aki főpénztárosként több mint 20 millió levával (3 milliárd forint) rövidítette meg a görög Alfa Bank bolgár leánycégét - írta a 24 Csasza című napilap az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBetörtek egy letelepedési kötvényt forgalmazó céghez Budapesten, több mint félmilliárd forintnyi készpénzt vittek el - derítette ki a részleteket utólag a 444.hu
Szerző(k): K. Kiss GergelyTuristákat raboltak ki a Gellért-hegyen négyen - köztük egy 16 éves fitalkorú fiú - közölte a Fővárosi Főügyészség.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz elmúlt évben kisebb kárt okoztak a trafikosoknak a rablók, mint két éve, de Budapesten több mint kétszeresére nőtt az erőszakos cselekedetek száma. A trafiktulajdonosok többféle módszerrel igyekeznek védekezni a fosztogatás ellen.
Szerző(k): Komócsin Sándor