Recep Tayyip Erdogan török elnök a választás első fordulójában az előzetes közvélemény-kutatási adatokra rácáfolva tudott győzelmet aratni. Kérdés, hogy riválisa, Kemal Kilicdaroglu tud-e produkálni hasonló meglepetést a vasárnapi második fordulóban. Most dől el, hogy Oroszország vagy inkább a nyugati országok felé hajlik-e a jövőben Ankara.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennJoe Biden amerikai elnök korábban keményen kritizálta Recep Tayyip Erdogan török államfőt, ma már azonban jelentősen finomabban nyilatkozik a török választásokkal kapcsolatban. Nem véletlen, Törökország stratégiai fontossága nem engedi, hogy az Egyesült Államok magára haragítsa azt az embert, aki jelen állás szerint az élén maradhat.
Szerző(k): EconomxCsak annyiban alakult a várakozások szerint a vasárnapi törökországi választás, hogy szoros eredményt hozott, a sorrend azonban módosult a közvélemény-kutatások alapján ígértekhez képest. Recep Tayyip Erdogan várhatja kedvezőbb pozícióból a május 28-án esedékes második fordulót, amelyre a közel 100 százalékos feldolgozottság mellett közzétett részeredmény alapján szükség lesz.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMintegy 99 százalékos feldolgozottságnál fej fej mellett küzd Recep Tayyip Erdogan elnök és fő riválisa, Kemal Kilicdaroglu a törökországi választásokon. Mivel egyik jelölt sem szerezte meg a győzelemhez szükséges szavazatok többségét eddig, nagy eséllyel két hét múlva második elnökválasztási fordulót kell tartani a legjobban szereplő két aspiráns részvételével.
Szerző(k): EconomxNem tett jó az immár tíz éve folyamatosan értékét vesztő török fizetőeszköznek az elnökválasztás első fordulójának bizonytalansága. Ha lesz második forduló, óriási ugrás lehet bármelyik irányban az árfolyamban.
Szerző(k): Fellegi TamásTörökországban május 14-én a parlamenti választással együtt a köztársasági elnök személyére is szavazhattak. Amennyiben bármelyik török jelöltnek sikerül már az első fordulóban a szavazatok több mint 50 százalékát megszereznie, azzal már az első fordulóban el is dőlne a verseny. A török eredmények folyamatosan érkeznek, cikkünk frissül.
Szerző(k): Hercsel AdélA törökök választására figyel a világ, miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök KGB-sek és NKVD-sek gyűrűjében mondott beszédet, valamint magára haragította a georgiai államfőt is. Az Egyesült Államokban pedig folytatódott a demokraták és a republikánusok állóháborúja az adósságplafon ügyében. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): EconomxHelyi idő szerint vasárnap reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 7 órakor) Törökország-szerte megnyíltak a szavazóhelyiségek a köztársaságielnök- és parlamenti választásokon.
Szerző(k): EconomxKét évtized után most látszik először reális esély arra, hogy a törökök leváltsák aktuális elnöküket, Recep Tayyip Erdogant. Az államfő sajátos gazdasági nézetei és lépései mellett úgy tűnik, egyéb tényezők is az ellenzéki összefogás jelöltjének, Kemal Kilicdaroglunak kedveznek. A valós sikerhez azonban parlamenti többség is kell, erről is döntenek vasárnap a török választópolgárok.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn