Recep Tayyip Erdogan, Törökország államfője úgy véli, hogy az orosz hadseregnek vissza kellene vonulnia a megszállt ukrajnai területekről, utat nyitva ezzel a békekötés lehetősége előtt. Eközben az ukrán külügyminiszter további fegyvertámogatást kér országa szövetségeseitől. Az ukrán és az orosz hadsereg Kupjanszk városáért vív durva csatát.
Szerző(k): Komócsin SándorAz orosz elnök újratárgyalná az ENSZ által közvetített megállapodást, amely lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy gabonáját a Fekete-tengeren keresztül exportálja. Putyin ugyanis azzal vádolja Kijevet és a Nyugatot, hogy a fejlődő országok és Oroszország megtévesztésére használja az egyezményt és nem tartják be egyes részeit, nem oda szállítanak, ahová a megállapodás szerint kellene.
Szerző(k): Molnár CsabaA török elnök nem tartja tisztességesnek az Európai Bizottság ársapkákra vonatkozó javaslatát, és úgy látja, nem mostanában fog véget érni az orosz-ukrán háború.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonBár az ország hintapolitikát folytat Kelet és Nyugat között, egyre inkább szorul a hurok, miután az Egyesült Államok szankciókat lengetett be az oroszokkal kereskedő török bankokra és vállalatokra. Recep Tayyip Erdogan török elnök közvetlenül nem kommentálta az amerikai fenyegetést, de azzal védekezik, hogy országának túlságosan is szüksége van Oroszország energiahordozóira.
Szerző(k): Sasvári MarcellTörökország elmúlt néhány évben befutott története sajátos gazdasági csodának tekinthető: miközben a kormány és a függetlenségétől megfosztott jegybank unortodox gazdaságpolitikája miatt száguld az infláció és elértéktelenedik a líra, a gazdaság szárnyal.
Szerző(k): Komócsin SándorAz orosz vezetés arra számít, hogy az Ukrajna ellen indított háború elhúzódik, és a diplomáciai megoldás az idő előrehaladtával egyre nehezebbé válik. Ezért természetesen az Ukrajnát támogató nyugati országokat hibáztatják - derült ki Oroszország ENSZ nagykövetének szavaiból. Ez romba dönti a gabonaszállítások felújítását követő reményeket a béketárgyalások folytatására.
Szerző(k): Komócsin SándorVolodimir Zelenszkij ukrán elnök megbeszélést folytatott csütörtökön a nyugat-ukrajnai Lvivben Recep Tayyip Erdogan török államfővel, megvitatták a védelmi együttműködést, az Oroszországi Föderáció "nukleáris zsarolását" és az ukrajnai gabonaexport kérdéseit - jelentette az MTI. Zelenszkij közölte, csak azután lehetséges Oroszországgal tárgyalni, ha az orosz csapatok elhagyják az elfoglalt ukrán területeket.
Szerző(k): Domokos ErikaA csütörtöki csúcstalálkozón a zaporizzsjai atomerőmű helyzete, és a háború lehetséges lezárási forgatókönyvei lesznek terítéken. Az ukrán hírszerzés szerint hamarosan kiéleződhet a helyzet valamennyi ukrán frontvonalon.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonTörökország részben rubelben fizet majd az orosz földgázért, és azt tervezi, hogy kiterjeszti az orosz Mir nemzetközi fizetési rendszer használatát a gazdasági kapcsolatok elmélyítése érdekében - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton, miután találkozott orosz partnerével, Vlagyimir Putyinnal.
Szerző(k): Domokos Erika