Recep Tayyip Erdogan török elnök a 2023-as újraválasztása után stratégiát váltott külpolitikai és gazdasági tekintetben is. A megélhetési válságot azonban nem sikerült felszámolni, a múlt heti helyi választásokon pedig ezzel, és népszerű ellenzéki jelöltekkel is meg kellett küzdenie Erdogan pártjának, nem csoda hát, hogy alulmaradtak. Kérdés, hogy felülbírálhatja-e ennek fényében korábbi szemléletváltását az államfő.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennTörökország inflációja 68,5 százalékra emelkedett. A török jegybank nem győzi emelni a kamatot, hogy kordában tartsa az elszabadult árakat. Ez egyelőre csak a szeszes italok és a cigaretta esetében sikerült.
Szerző(k): H. Sz.Az újjáéledő török ellenzéket a fokozódó gazdasági feszültség és az ehhez kapcsolódó elégedetlenség is segítette.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA nagyvárosok többségében az ellenzék nyerheti a törökországi ellenzéki választásokat. Az egyelőre nem hivatalos adatok szerint Isztambul és Ankara is ellenzéki vezetésre számíthat.
Szerző(k): H. A.Önkormányzati választásokat tartanak vasárnap Törökországban, a legfontosabb verseny Ankara és Isztambul irányításáért folyik: a nap folyamán születő eredmények tanulságos visszajelzést adhatnak az Erdogan elnök vezette török kormány népszerűségéről.
Szerző(k): Hercsel AdélFerenc pápa egy interjúban kijelentette: Ukrajnának elég bátornak kell lennie a „fehér zászlóhoz”, és tárgyalnia kellene a két évvel ezelőtt Moszkva által indított teljeskörű inváziót követő, tízezrek életét követelő háború lezárásáról.
Szerző(k): K. G.Egyre csak emelkedik a török infláció, nem volt elég a jegybanki kamatemelés a megfékezéséhez. Persze, ha az állam vég nélkül költekezik, nem sokat számít a kamat. A monetáris politika csak akkor hatékony, ha a belföldi fizetőeszköz kínálatát, kibocsátását ténylegesen is vissza tudja fogni.
Szerző(k): Fellegi TamásA törökök villámgyorsan kihasználják, ha egy kontinens immunrendszere legyengül. Németországban létrehoztak egy Erdogan-támogató pártot, ami el is indul az idei EP-választáson, és nincs is rossz esélye a mandátumszerzésre.
Szerző(k): Horváth TiborPedig már „elkezdte meghozni gyümölcsét” a sikeres gazdaságpolitika: 45 százalék a török alapkamat.
Szerző(k): Economx