Írországban a nemzetközi nőnapon szavaznak arról, hogy miként lehetne a nőket az otthonon kívül jobban megbecsülni. A referendumhoz hozzácsatolták azt is, hogy családként ismerjék el a nem házas párokat. Írország volt az első ország, amely az azonos neműek házasságának legalizálására szavazott.
Szerző(k): EconomxA Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 35,61 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak pedig 30,51 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság által hétfő este közreadott eredmények szerint.
Szerző(k): EconomxA civilek azt szeretnék elérni, hogy legalább 200 ezren részt vegyenek az általuk szervezett népszavazáson. A cél, hogy a kormányra nyomást tudjanak gyakorolni a közoktatásban tapasztalható anomáliák miatt.
Szerző(k): EconomxOktóber 14-én szavazhatnak az ausztrálok az őslakosok alkotmányos elismeréséről.
Szerző(k): Zádori BenceAndrzej Dudának hála, már a lengyeleknek is lehetőségük nyílik arra, hogy a parlamenti voksaikkal együtt referendum kérdésekre is feleljenek. A lengyel elnök aláírta az ezt lehetővé tévő törvényjavaslatot. Ennek köszönhetően pedig többek között a leendő kormány migrációs aggályait is eloszlathatja a népakarat – már ha a következő kabinet különös figyelmet fordít majd az októberi népszavazás eredményére.
Szerző(k): EconomxAz október 15-i parlamenti választásokkal egyidőben a lengyel kormányzópárt egy népszavazást is kezdeményez az illegális bevándorlással kapcsolatban.
Szerző(k): Zádori BenceII. Erzsébet királynő halála és III. Károly király trónra lépése óta jelentősen nőtt azoknak a brit állampolgároknak a száma, akik pártolják a referendumot, amelyen a brit királyság sorsáról döntenének. Mindeközben a hétvégi koronázási ceremónia idején befolyó többletbevételt akkorára becsülik, hogy az hétszer is fedezni tudná a koronázás költségeit.
Szerző(k): Varga CsengeAz alacsony részvétel miatt érvénytelen lett az alkotmány módosításáról Szlovákiában szombaton tartott népszavazás – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a központi választási bizottság megerősítésére hivatkozva vasárnap.
Szerző(k): EconomxMeg nem nevezett nyugati források úgy látják, hogy nem csupán az orosz társadalomban ütötte fel a fejét a pánik, amit a mozgósítás elöl menekülő százezrek jeleznek, hanem a moszkvai vezető körökben is. Az ország elitje legalábbis elkezdett aggódni azon, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Közben Oroszország azonnali elhagyására szólítja fel a kettős állampogárokat az USA moszkvai nagykövetsége.
Szerző(k): Komócsin Sándor