Egészen hétköznapi betegségek, allergiák, intoleranciák is súlyos egészségi problémának számítanak, ha rokkantsági járadékról, vagy fogyatékossági támogatásról van szó. Az adókedvezmény mellett utazási segélyt és gyógyszereiknél közgyógyellátást vehetnek igénybe az érintettek.
Szerző(k): Szabó DánielA szaktárca szerint az Alkotmánybíróság tavalyi határozata valójában nem azt állapította meg, hogy a rokkantsági nyugdíjasokat jogtalanul és alaptörvény-ellenesen érte kár. Viszont az is kiderül, hogy bár a március 31-i határidőre nem készültek el egy a helyzetet rendező jogszabállyal, de valamin mégis dolgoznak.
Szerző(k): Szabó DánielAz Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy vizsgálja felül a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló szabályozást - kezdődik egy a parlamentnek beadott törvényjavaslat, amelyben kifogásolják, hogy rokkantsági 2012 óta nyugellátás megállapítására már nincs lehetőség, több tízezer érintettről pedig az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy hátrányosan érintette a már állományban lévőket. Ezért a juttatások emelését, az öregségi nyugdíjba való átsorolás egyszerűsítését kérik, valamint a megsérült emberek támogatását, hogy könnyebben találjanak maguknak munkát. Sokaknak kártérítést is adnának.
Szerző(k): Szabó DánielJanuárban 134 800 forint volt a magyar átlagnyugdíj, ami 4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A bankmonitor.hu megnézte, hogy lakáshitel esetében mire elég most ez, illetve a bankok miként fogadják el a különböző nyugdíj- és járadékfajtákat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMikor kárpótolja a kormányzat az egykori rokkantnyugdíjasokat? - tette fel a kérdést Stummer János jobbikos képviselő az Országgyűlés hétfői ülésén, erre ugyanis alkotmánybírósági (Ab) határozat kötelezi a kormányzatot.
Szerző(k): Domokos ErikaA rokkantsági nyugdíjasok többségének ellátása átlagosan havi 20 ezer forinttal csökkent, mert az ezzel kapcsolatos jogszabály szerint papíron javult az állapotuk.
Szerző(k): Komócsin SándorHosszas vita után az Alkotmánybíróság (AB) kimondta, hogy a kormány megszegett egy, az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést azzal, ahogy az elmúlt években elvette a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét - írta az Index.
Szerző(k): Szepesi AnitaSok-sok év elteltével kaphatnak anyagi elégtételt azok, akiknek rokkantsági ellátását jogsértően csökkentette a kormány.
Szerző(k): Komócsin Sándor