Elhunyt Ráday Mihály Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendező, operatőr, városvédő - közölte a család az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaHeather Nauer a Fox műsorvezetőjéből lett a külügyminisztérium szóvivője az Egyesült Államokban, majd ő volt Donald Trump jelöltje az USA ENSZ-nagyköveti posztjára is. De közben kiderült, hogy egy illegális bevándorlót alkalmazott, így inkább visszalépett.
Szerző(k): Szabó DánielA miniszterelnök szerint a Momentum az új SZDSZ, az olimpia álmát pedig \"meggyilkolták\".
Szerző(k): Papp ZsoltA Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) szerint a 4-es metró vizsgálata során a beruházás összes szakaszban komoly szabálytalanságokat – csalás és korrupció gyanúja – tártak fel - tudta meg a Magyar Narancs.
Szerző(k): EconomxTöbb mint egy év alatt sem tudta értékesíteni az egykori Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) egyetlen ingatlanját sem a párt tartozásainak rendezésére kijelölt bírósági végrehajtó – értesült a Magyar Nemzet.
Szerző(k): EconomxA két hete tartó jogvitákat követően véglegessé vált a parlament összetétele, miután az Országos Választási Bizottság a hétvégén egyhangúlag elfogadta a 2002-es országgyűlési választások eredményéről szóló közleményt. A mandátumok elosztása alapján az MSZP-SZDSZ koalíció 198 hellyel rendelkezik a törvényhozásban, az ellenzékbe szorult pártok pedig együttesen 188 képviselővel rendelkeznek. Egyes források szerint a kormányalakításra esélyes tömörülések közti koalíciós tárgyalások vesztettek a kezdeti lendületből, a jelek szerint egyre kisebb teret engednének a szocialisták a szabaddemokratáknak.
Szerző(k): Baka ZoltánSzerdán aláírta a második fordulós együttműködési megállapodást az MSZP és az SZDSZ. Szocialista jelölt 7, szabad demokrata 70 választókörzetben lép vissza a másik javára. A felek hangsúlyozták, hogy a választási együttműködés nem feltétlenül eredményez koalíciós megállapodást. Mindenesetre a két párt legfontosabb adóelképzelései, az egységes vállalkozói adó (eva) és a kétkulcsos, 18/36 százalékos szja-tábla saját szakértőik szerint összeegyeztethetők. Részletek a csütörtöki NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIKorrupciós térképet kíván az internetre telepíteni a Szabad Demokraták Szövetsége. Ehhez a napokban védte le a lenyulas.hu domaincímet. A webterveket a párt saját embereivel kívánja elkészíteni. A SZDSZ ezenkívül tárgyalásokat folytat a netpart.hu tulajdonosával a cím eladásáról. A SZDSZ nyáron indította el Netpárt szervezetét. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA Fővárosi Közgyűlés ma kezdi meg a 2001-es költségvetési javaslat vitáját. Az utóbbi időben a koalíciós ellentétektől hangos Városháza. Az MSZP és az SZDSZ elnökének tegnapi összeborulása után azonban vélhetően elcsitult a vihar.
Szerző(k): Baka Zoltán