Szerbiában a megemelt minimálbér sem elegendő egy normális háztartás havi költségeinek fedezésére, ezért a szakszervezetek harcot indítottak a további 25 százalékos növelés érdekében.
Szerző(k): Komócsin SándorKözeledik az elhalasztott rendszámtörvény bevezetése, ami miatt a szerb-koszovói határon fegyverek dördültek a hónap elején. A helyi békefenntartók több mint 20 éve felelnek a rendért, de az évek alatt jelentősen leépítették a csapatokat, és mostanra már csak kevesebb mint 4000 katona van a magyar parancsnok irányítása alá tartozó KFOR bázisán.
Szerző(k): Sasvári MarcellSzerbiában egy szakértő azzal borzolja az emberek idegeit, hogy a télen olyan áramhiány alakulhat ki, amelyben elő kell venni a világításhoz a gyertyákat is. Az ország jelentős importra szorul elektromos energiából.
Szerző(k): Komócsin SándorA nyíregyházi Kelet-Út Építőipari Kft. építheti meg a Kübekháza és Rábé közúti határátkelőhelyet, nettó 2 milliárd 487 millió forintért. A kormány 1 milliárd 974 millió forintot biztosított erre a célra.
Szerző(k): Németh GézaSzakemberek azt javasolják a szerbiai kormánynak, hogy vezesse be az elektronikus orvosi beutalók rendszerét, amivel egyszerre takaríthatnának meg sok időt az orvosoknak és a betegeknek, és a költségek is csökkennének.
Szerző(k): Komócsin SándorSzerbiában csak találgatják a szakértők, hogy a kisnyugdíjasok, akik több száz ezren vannak, hogyan tartják fenn magukat. A hétmilliós országban egymillió nyugdíjas százezer forintnak megfelelő összegnél nem kap többet.
Szerző(k): Komócsin SándorAz nem meglepő, ha egy ellenzéki politikus szerint bajok vannak a kormányzással, az már nem ennyire gyakori, hogy valaki egyenesen gazdasági összeomlást vizionál azt kockáztatva, hogy ha nem jön be a jóslata, akkor hoppon marad.
Szerző(k): Komócsin SándorÚgy tűnik, Aleksandar Vučić szerb államfő egyik kedves elfoglaltsága, hogy időnként azzal sokkolja hallgatóságát, hogy november elejétől nem jut az ország orosz olajhoz. Legújabb riogatására több szakértő is kétkedve reagált.
Szerző(k): Komócsin SándorAna Brnabic hivatalban lévő miniszterelnököt kérte fel ismét kormányalakításra szombaton Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
Szerző(k): Csernátony Csaba