Egy független szerbiai járványügyi szakértő szerint a belgrádi kormány mellett működő válságstáb nem a szerint adja a járványkezelési tanácsait, hogy szakmai szempontból mi lenne a leghelyesebb intézkedés.
Szerző(k): Barabás JúliaLetették a kínai Sinopharm koronavírus elleni oltóanyagának előállítására alkalmas vakcinagyár alapkövét csütörtökön a Belgrádhoz tartozó Zimonyban (Zemun), a tervek szerint az üzem 2022 márciusában kezdheti meg a működését.
Szerző(k): Szász PéterBármilyen fűtőanyagot használjanak is a szerb háztartások, azzal kell számolniuk, hogy drágábban jutnak hozzá, mint tavaly. A fűtés idén lakásonként féléves fűtési szezonnal számolva havi 30 ezer forintnak megfelelő összeg alatt nem lesz megúszható.
Szerző(k): Barabás JúliaSzerbiában felpörgött a koronavírus-járvány, amit az egyik ismert szakértő azzal magyaráz, hogy az emberek nyáron nem tartották be a biztonsági szabályokat. Éppen ezért ezek szigorúbb ellenőrzését javasolja.
Szerző(k): Barabás JúliaA szerb kormány úgy látja, hogy a járvány jelenlegi hulláma belátható időn belül eléri a csúcsát, és utána megindulhat a társadalom a kilábalás útján. Ehhez azonban új lendületet kellene adni az oltási kampánynak.
Szerző(k): Barabás JúliaA szabadságukról Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások miatt jelentős várakozással kell számolni a röszkei és az ásotthalmi határátkelőknél - közölte a rendőrség honlapján.
Szerző(k): Domokos ErikaSzerbia déli részén a szárazság miatt csapnivaló az idei burgonyatermés, ami az egekbe lökte az árakat. A termelők attól tartanak, hogy ezt a kormány külföldi importtal akarja orvosolni.
Szerző(k): Barabás JúliaSzerbiában gőzerővel megkezdődött az orosz Szputynik V koronavírus-oltás gyártása, az első több száz ezres tétel már a minőségi ellenőrzésen is átesett. Természetesen ötös osztályzatot kapott.
Szerző(k): Barabás JúliaSzerbiában vegyes üzemmódra felkészülve indultak az iskolák, hogy mikor kell átállni a jelenléti oktatásról online-ra azt egy a fertőzöttséget figyelemmel kísérő testület dönti el.
Szerző(k): Barabás Júlia