Egyre hangosabban tiltakoznak a befektetők: a megélhetési válság közepette túlzóan magas az igazgatótanácsi tagok fizetése az áruházláncban.
Szerző(k): Zádori BenceMagyar mintára a franciaországi szupermarketekben is kötelező lesz júliustól figyelmeztetni a vásárlókat, ha egy termék mérete összement, az ára viszont nőtt. A zsugorinfláció mellett az „olcsóinflációs” megoldások ellen is harcot hirdetnek, mégpedig egész Európában.
Szerző(k): Thurzó KatalinA fogyasztókat nem igazon érdekli, de a termelőknek nagyon is fontos, hogy milyen színű a tyúktojás.
Szerző(k): T. E.Mere néven nyitna Magyarországon is üzleteket az orosz Szvetofor kiskereskedelmi lánc. A főként élelmiszereket és mindennapi használati cikkeket árusító, olcsóságáról híres „fapados” áruház három éven belül 200 üzletben szeretne 700 millió eurós forgalmat elérni hazákban. Többek között azzal, hogy húsz százalékkal alámegy a versenytársaknak. De mégis hogyan lehetséges ez, és egyáltalán mi ez a Mere, honnan jön és hova megy?
Szerző(k): Hercsel AdélAz élelmiszerlánc csütörtökön jelentette be, hogy egy 9 milliárd dollár összegnek megfelelő terjeszkedés szerepel a terveik között.
Szerző(k): Kiffer AnnaA sztárműsorvezető csak ámult-bámult, milyen árubőség van Moszkvában, ráadásul negyedáron, mint otthon. Szerinte ez komoly üzenet a Biden-adminisztrációnak.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz első emeleten található üzletek már csak vágyálmok a számukra. A kínai fiatalok munkanélküliségi adatai annyira katasztrofálisak, hogy Kína augusztus óta nem hozza azokat nyilvánosságra.
Szerző(k): Vermes ÁdámA kereskedők az elmúlt hónapokban nem a maguk hasznára emelték az élelmiszerárakat – legalábbis Ausztriában, ahol közzétették a versenyhatóság átfogó iparági vizsgálatának megállapításait. Eszerint habár a nyerészkedés nem volt jellemző az inflációs nyomás alatt, a beszállítók felé előfordultak tisztességtelen megoldások.
Szerző(k): Thurzó KatalinA kiskereskedők most levélben követelnek kormányzati fellépést a növekvő bűnözés miatt.
Szerző(k): Economx