Gulyás Gergely kilátásba helyezte, hogy fellépnek az alulteljesítő orvosokkal szemben, ha a kórházigazgatók erre nem hajlandóak, vagy nem képesek. A miniszter szerint hízelgő azt hinni, hogy csak tíz százalék az arányuk.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaOktóber 1-től indul az új ügyeleti rendszer a fővárosban. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szerint sokkal jobb ellátást kapnak a betegek, mint eddig.
Szerző(k): Koncsek RitaEgy jó időre lekerült a szakrendelők államosításának témája a kormány asztaláról, mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár egy egészségügyi konferencián. Bemondták az ezer forintos lemondási díjat is, de ez csak tervezet.
Szerző(k): Koncsek RitaAz egészségügyért felelős államtitkár beszélt a kánikulában túlmelegedett kórtermekről, a központosított gyógyszerbeszerzésről és hülyeségnek nevezte, hogy az állami egészségügyből a magánellátás felé terelnék a betegeket.
Szerző(k): K. R.Az orvosokat segítő szakemberek ügyeleti kötelezettségének szigorítása lehet a következő súlyos csapás a kivéreztetett rendszeren.
Szerző(k): T. E.A MOK szerint sérülhet a betegek biztonságos ellátása, valamint még több háziorvos hagyja el majd a praxisát, ha októbertől elindítják az ügyeleti rendszert a fővárosban.
Szerző(k): K. R.Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint a Tisza Párt elnöke az embereket veszélyezteti a kórházlátogatásaival.
Szerző(k): Vermes Ádám