Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint Oroszország képes kiváltani az ukrán gabonát a nemzetközi piacon.
Szerző(k): Varga CsengeA terméseredmények mellett a forint árfolyamának alakulása, a termelőket, gyártókat is érintő pályázatok, támogatások, kamatkedvezményes konstrukciók együttes hatása is befolyással lesz a hazai takarmányalapanyag-kereskedő és takarmánygyártó piacra – mondta el a Napi.hu-nak adott interjújában az UBM Holding Nyrt. vezérigazgatója, Horváth Péter.
Szerző(k): Drávucz PéterA csokoládé fogyasztók bánatára, a finomság világnapján kénytelenek vagyunk szomorú hírt közölni: a kakaóültetvények rohamosan csökkennek.
Szerző(k): Varga CsengeTavaly csupán mintegy 2800-3000 hektárnyi területen ültettek görögdinnyét a termelők. A termelési, szállítási és munkaerőköltségek megugrása miatt a nyári főszezonban 170-180 forintot kellett kilónként fizetni a lédús gyümölcsért, míg 2021-ben 130 forint volt csupán az ára. Idén 400 forint alatt akkor találunk dinnyét, ha valamelyik boltlánc akciózza.
Szerző(k): EconomxMagyarországon a tavalyi 64 ezer tonnás betakarított meggytermésnél 15-20 százalékkal lehet kisebb az idei.
Szerző(k): Varga CsengeMegtépázták a hazai gyümölcsfákat az idei hideg éjszakák. Egyes gyümölcsfajtákból szinte teljesen kifogytunk nyárra. Miután az átlagosnál jóval kevesebb cseresznye terem idén a tavaszi fagyok miatt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) új, a magyarországi időjárást bíró fajtakínálat kialakítását és használatát sürgeti a hazai klímán nem alkalmas mediterrán fajták helyett.
Szerző(k): Varga CsengeEgyre olcsóbban juthatunk hozzá a hazai termesztésű szezonális zöldségekhez és a friss szamócához a piacokon és az üzletekben. Az árak valamivel magasabbak, mint tavaly, a drágulás elsősorban az import zöldség- és gyümölcsök árában tapasztalható, a barack pedig aranyáron kapható.
Szerző(k): Nagy KristófA kellemes tavaszi időjárás hétvégéig velünk marad, azonban az agrometeorológiai jelentés borús képet festett a jövő hétről, ugyanis visszatérhetnek az éjszakai fagyok.
Szerző(k): Varga CsengeA tavaszi fagyok miatt kevesebb kajszi- és őszibarack teremhet az idén. A március 15-i hidegfrontot még túlélték a gyümölcsösök, viszont a hóvégi fagyok idején már virágba borultak a fák.
Szerző(k): Varga Csenge