Több őszibarack termhet az idén Magyarországon, de a barackegyengleg vastagon negatív
Szerző(k): Csernátony CsabaA kontinens délnyugati részén, Spanyolországban és Portugáliában még hónapokig szenvedhetnek a gazdák a szárazság miatt.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonNagyot esik a magyar almatermés, idén mindössze 350 ezer tonna várható, míg a korábbi években rendszeresen 500-600 ezer tonnát szüreteltek. A tavaszi fagyok mellett az ültetvények évek óta szenvednek a súlyos aszályoktól, de jelentősen csökkent a termőterület is. Sőt, az aszály hazavágja a jövő évi termést is.
Szerző(k): Molnár CsabaA világ öt legnagyobb rizstermelő országa közül négy helyen súlyos károkat szenvedett a termés a szélsőséges időjárás miatt. Csak Indiában 10 millió tonnával kevesebb a terméshozam idén, de a kínai hőhullámok és a bangladesi áradások is megviselték a rizsföldeket. Ez pedig meredek drágulást eredményezhet a világpiacon.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonKorábban kellett befejezni a kalászosok betakarítását, veszélyben az ország kukorica- és napraforgótermése az aszály miatt. Nem csak Magyarország, fél Európa küzd a szárazsággal.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonIdő előtt véget érhet idén a hazai dinnyeszezon a kánikula okozta károk miatt. Már július közepére túl van a szezon a csúcsán, a hőség pedig a terméshozamokat is tönkretette. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeb szerint kínálat ettől még lesz.
Szerző(k): Szabó DánielAlig ismert tény, hogy Európa legnagyobb levendula mezője nem Franciaországban, hanem Csehországban található az erről a növényről elnevezett Levendula-völgyben. A növény valójában "hazatért" a csehekhez.
Szerző(k): Komócsin SándorRomániában az aszály hatására olyan körülmények alakultak ki, ami szó szerint a szaharára jellemző, így a gabonatermés sokkal kisebb lesz, mint az elmúlt évben. Ahol nem öntöznek, ott semmi sem terem.
Szerző(k): Komócsin SándorNem érte jelentős fagykár idén, így tavalyhoz hasonlóan 26 ezer tonna hazai termés várható kajszi- vagy más néven sárgabarackból (ami nem rekordtermés, de megfelelő mennyiségnek mondható). A gyümölcs nagybani árai az elmúlt hetekben kissé mérséklődtek. Aki hosszabb távon tárolná a termést, az kocsánnyal lefelé tartsa, úgy hosszabb ideig eláll.
Szerző(k): Domokos Erika