Néhány nap alatt elúszott 5 milliárd dollár: soha nem volt olyan kockázatos Tesla-shortban ülni, mint a múlt héten.
Szerző(k): Sárosi ViktorA lakhatási válság egyre többször szerepel a magyar közbeszédben, nem véletlenül a Kormány is számos javaslatot dolgozott ki ezzel kapcsolatban. De Amerikában is a nagyvárosok tele vannak hajléktalanokkal, mivel égbe szöktek az árak. De jött Elon Musk, aki ehhez is ért! Még egyelőre várnunk kell, hiszen nem dobták a piacra a moduláris és előre gyártott Tesla Tiny House-t, de már egyre olcsóbb változatokat is megismerhettünk.
Szerző(k): Farkas TiborA héten közel 27 százalékkal emelkedtek a vállalat értékpapírjai.
Szerző(k): Gulyas ÁbelDonald Trump választási győzelme után fogalmazta meg sommás véleményét a milliárdos Tesla-vezér a berlini koalíció szétesése miatt bajba került Olaf Scholzról. Maga a címzett és a német kormányszóvivő sem hagyta szó nélkül a megjegyzést.
Szerző(k): V. G.Földindulást hozott egy csomó részvény és befektetési eszköz piacán Donald Trump választási győzelme, a egyelőre nem érvényesült az „adj el a hírre effektus”. A leglátványosabb a Tesla száguldása volt, a piac gyakorlatilag ezen keresztül reagálta le Elon Musk sikeres kiállását az új elnök mellett.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásUgrásszerűen megnőttek a kínai elektromos autógyártó óriás, a BYD negyedéves bevételei, ami egyúttal azt is jelenti, hogy e téren megelőzte nagy amerikai riválisát, a Teslát.
Szerző(k): H. A.Az összefoglalónkban tisztázzuk az október végén életbelépő, elektromos járművekre bevezetett uniós vámok részleteit és hogy miért döntöttek a tarifák bevezetéséről az európai döntéshozók.
Szerző(k): Gulyas ÁbelMeglepő eredményjelentésről számolt be Elon Musk vállalata, ami a Tesla részvényeinek szárnyalásához vezetett. Ennek ellenére a Wall Street ismét asztalra tette a kérdést: bekerüljön-e az EV-gyártó a Csodálatos Hetesbe?
Szerző(k): Zádori BenceKépzelje el azt a helyzetet, hogy egy raliversenyen Akio Toyoda elnök vezeti a vállalat Yaris WRC sportkocsiját, az anyósülésen pedig Euisun Chung, a Hyundai vezére ül. Pontosan ez történt a valóságban.
Szerző(k): G. É.