A kínai videomegosztó közösségi hálózati szolgáltatás fizetőssé válhat a közeljövőben bizonyos tartalmakat illetően. Ezen kívül pénzkereseti lehetőséget is nyújtanának a megfelelő nagyságú követőtáborral rendelkező tartalomgyártóknak.
Szerző(k): Horváth TiborKanada 2023-ban bezárja kapuit a külföldi befektetők előtt, legalábbis akik lakást szeretnének vásárolni. A kormánypárti politikusok szerint a kanadai lakáspiac vonzza a nyerészkedőket, a gazdag vállalatokat és a külföldi befektetőket.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz olasz oktatási minisztérium levelet küldött az iskoláknak, amelyben megtiltotta, hogy a gyerekek a tanórákon mobiltelefont használjanak. A jobboldali kormány már november végén javasolta az intézkedést - írja a Wanted in Rome.
Szerző(k): EconomxCsütörtökön felfüggesztette több neves újságíró fiókját a Twitter, miután Elon Musk, a cég tulajdonosa szerint túllőttek a célon azzal, hogy személyes információkat osztanak meg róla és a családjáról. Musk hangsúlyozta: a mikróblog szabályai világosak és mindenkire vonatkoznak, így a sajtó munkatársaira is.
Szerző(k): Németh TamásA piacfelügyelet közlése szerint a cég továbbra sem pótolta az eredeti eltiltást, változatlanul érvényben van az OTT-ONE részvények tőzsdei kereskedésének felfüggesztése.
Szerző(k): Rácz GergőAzonnali tiltás, honlapblokkolás és számlazárolás jogosulatlan tevékenységek gyanúja miatt - ezeket a szankciókat szabta ki az MNB a Falcon Kereskedőházra és a Falcon Benefitre. A cégek jogosulatlanul gyűjtöttek betétet, büntetőeljárás folyik ellenük. A hatóságok arra kérik az ügyfeleket, jelentkezzenek a BRFK-nál vagy az MNB-nél.
Szerző(k): Herman BernadettMár demokrata képviselő is hangot adott annak, hogy Donald Trumpnak igaza lehetett: valóban be kellene tiltani a TikTokot az Egyesült Államokban. A népszerű kínai alkalmazás ugyanis adatokat gyűjt a felhasználókról, amelyek kikerülhetnek az országból, egyenesen kínai kezekbe.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonAz Afganisztánt uraló szélsőséges iszlamista tálibok nagy dérrel-durral betiltották a drogok kereskedelmét, ám úgy tűnik, nem gondolták komolyan vagy valamilyen hátsó szándékuk lehetett, mert nem hajtják végre ezt a szabályukat. Ha az volt a cél, hogy növeljék az ópium és a metamfetamin árát, ezt sikerült elérniük.
Szerző(k): Komócsin SándorVlagyimir Putyin orosz elnök véglegesítette annak a 45, részben külföldi tulajdonban álló oroszországi bank listáját, amelyeknek átmenetileg tilos bizonyos tranzakciókat kötni, a listán szerepel az OTP orosz leánybankja is.
Szerző(k): Szász Péter